









Telefon: +36-76/513-513
Telefax: +36-76/513-538
E-mail: cityhall@kecskemet.hu

ugyfelszolgalat.kmjv

ugyfelszolgalat@kecskemet.hu

Kecskeméti lányok bizonyultak a legszebbeknek
Három kecskeméti lány végzett az első helyen az idén első alkalommal, az Erdei Ferenc Kulturális Központ színháztermében vasárnap este megrendezett The Next Model szépségversenyen.
Bár a rendezők területi versenynek szánták az első alkalommal megrendezett megmérettetést, de valójában országos versennyé kerekedett az első The Next Model szépségverseny. A huszonöt döntőbe jutott nevező ugyanis az egész országot reprezentálta – bár kétségkívül a helybéli ifjú hölgyek voltak többen.
Az Eran Tal és Kuna Valéria által létrehívott szépségverseny egész estés vasárnapi gáláján – melyen fellépett a Fourtissimo együttes és Babicsek Bernát, de óriáskígyóval bemutatott hastáncos-show is szórakoztatta a közönséget, a figyelem középpontjában természetesen a lányok álltak, akik szülők, udvarlók, és érdeklődők előtt vonultak fel hétköznapi viseletben, fehérneműben és alkalmi ruhában, de ezen kívül egy rövid interjúban számot adtak talpraesettségükről is.
Az első kecskeméti The Next Model versenyen bemutatkozó 16 és 21 év közötti hajadonok között nehezen tudott rangsorolni a szponzorokból és felkészítőkből álló zsűri, s a számos különdíj után megtudhattak, hogy a „The Next Model 2007” címet egy éven át Patvaros Petra viselheti. Második helyezett Bugya Dóra, a harmadik Lukács Anna lett – mindhárman kecskemétiek.
..
..









Ifjúsági Kerekasztal
aktuális hírei





A honlap akadálymentes változata
17°C
















