









Telefon: +36-76/513-513
Telefax: +36-76/513-538
E-mail: cityhall@kecskemet.hu

ugyfelszolgalat.kmjv

ugyfelszolgalat@kecskemet.hu

Ismét rajnai rizling lett a Város Bora
Hétfőn délelőtt sor került a Városházán a Kecskemét Városi Borverseny eredményhirdetésére.
A rendezvényt Mák Kornél, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg. A résztvevőket köszöntötte a Mathiász János Borrend elnöke Kocsi Pál is - mint a verseny rendezője, valamint Kerényi Zoltán, a Szölészeti Borászati Kutató Intézet igazgatója, mint szakmai referens. A szakmai értékelést Szili Gábor a verseny levetető elnöke összegezte. Ebben elmondta, hogy 36 termelő 72 mintával versenyzett. Kiosztásra került 10 arany 26 ezüst 16 bronzérem. Továbbá átadásra került 5 külön díj is.
A szakmai értékelésben elhangzott, hogy az évjárat hatására magas alkohol szint nem minden esetben harmonizált a savakkal. Ezen belül a vörösborok kiegyensúlyozottabbak voltak, és javuló borkészítési színvonal volt felfedezhető. Szili Gábor, a BCESZBI borászati vezetője, a versenyek levezető elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy különösen fontos a szüreti időpont jó megválasztása a fajta, az évjárat, és a borkészítési cél tudatában. Ezért külön felhívta a figyelmet a hibákra is: így a kénezés mikéntje, az erjedési hibákra, a seprőn tartás, vagy az időbeni fejtések, az alkohol túlsúly, valamint a tároló edényzet tisztaságára és megfelelőségére.
Ezután sor került a Kecskemét Város Bora és termelője bemutatására. ISzili Gábor ismertette a nevezési szabályzatot, valamint a választás menetét: 3 termelő nevezett 7 mintával. Ebből 1 Arany sárfehér, 2 Kövidinka, 2 Rajnai rizling, 1 Furmint,1 Cserszegi fűszeres volt. Az első megmérettetés után 1 kövidinka 1 rajnai 1 cserszegi minta jutott tovább. A második összevettetésben végül a Rajnai rizling került ki győztesen. Így a 2012. évben a Gedeon birtok Kft. Varga Árpád tulajdonos Rajnai rizling bora lett Kecskemét Város Bora.
A rendezvény zárásaként a szépszámú jelenlévők megismerkedhettek a Város borával és a különdíjakat elnyert borokkal és termelőivel.
Fotók: Komlós József JR
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.









Ifjúsági Kerekasztal
aktuális hírei





A honlap akadálymentes változata
18°C




























