









Telefon: +36-76/513-513
Telefax: +36-76/513-538
E-mail: cityhall@kecskemet.hu

ugyfelszolgalat.kmjv

ugyfelszolgalat@kecskemet.hu

Sakkverseny Marosi Tibor emlékére
Az idén tavasszal elhunyt kecskeméti Marosi Tibor emlékére sakkversenyt rendez a Széchenyi István Sakkegylet.
Marosi Tibor közgazdász 1970-2002 között 32 évig volt a Bács-Kiskun Megyei Sakkszövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. Alapítója tagja a Széchenyi István Sakkegyletnek, alapító tagja és haláláig szervezője a Sakkozó Magyarok Világtalálkozójának, amit idén - mint mindig - a Lakitelken a Népfőiskolán rendeznek meg 17. alkalommal. 16 alkalommal szervezője és részvevője, mint versenybíró. A hetvenes években szervezője volt a Tóth László Emlékversenyeknek Kecskeméten, amelynek – zárt nagymester versenyként – a Tudomány és Technika Háza adott otthont.
A Széchenyi István Sakkegylet igazolt játékosa volt haláláig, így 2001-ben is, amikor a csapat megnyerte a OB II. Tóth László csoportját, és feljutott az OB I/B-be
Elnökként számos Bács-Kiskun megye szerte és Kecskeméten több neves sakkverseny szervezésében szerzett elévülhetetlen érdemeket, miközben a megyei ifjúsági sakkozók országos, illetve nemzetközi szinten is komoly eredményeket értek el. Így például Fodor Tamás (Solt) és Berkes Ferenc (Katymár) korcsoportos világbajnok lett.









Ifjúsági Kerekasztal
aktuális hírei





A honlap akadálymentes változata
19°C












