Ugrás a tartalomra
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY – Ciróka Bábszínház intézményvezető (igazgató) munkakörének betöltése

Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázati felhívást tesz közzé a Ciróka Bábszínház (6000 Kecskemét, Budai u. 15.) intézményvezető (igazgató) munkakörének betöltésére.

 

A munkakör betöltésével járó lényeges feladatok:

  • a bábszínházi társulat és az intézmény egyszemélyi felelős vezetőjeként biztosítja az intézmény rendeltetésszerű működését,
  • felelős az intézmény finanszírozási egyensúlyának megőrzéséért, az észszerű és takarékos gazdálkodásért, a költségvetési előirányzat betartásáért,
  • gyakorolja az intézményben foglalkoztatottakkal kapcsolatos munkáltatói jogokat,
  • gondoskodik a kecskeméti bábos színjátszás hagyományainak ápolásáról, az intézmény közönségkapcsolatainak erősítéséről, a látogatottság növeléséről,
  • együttműködik a hazai és nemzetközi kulturális intézményekkel, szakmai szervezetekkel, szövetségekkel,
  • törekszik a fenntartói költségvetési támogatást kiegészítő pályázati és szponzori hozzájárulások megszerzésére, növelésére,
  • képviseli az intézményt a fenntartó önkormányzat, valamint a hatóságok előtt.
Az előadó-művészeti szervezet jogállása, a gazdálkodásával kapcsolatos információk:

Gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati, költségvetési szerv. A Ciróka Bábszínház gazdálkodásával összefüggő pénzügyi-, gazdasági feladatokat az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet látja el, melynek részleteit együttműködési megállapodás tartalmazza.

A Ciróka Bábszínház költségvetésének főbb előirányzatai:

2021. év:

 

Bevételek:                                                                                                             

                                                 Intézmény működési bevételei:              29.786 eFt             

                                                 Állami támogatás:                                   86.639 eFt

                                                 Önkormányzati támogatás:                     79.450 eFt

 

      Kiadások: Személyi juttatások:                                                        123.143 eFt

                       Munkaadókat terhelő járulékok és szociális

                       hozzájárulási adó:                                                               21.117 eFt

                       Dologi kiadások:                                                                 49.039 eFt

                       Beruházások:                                                                         2.576 eFt

 

      2021. évi 8 órára számított álláshelyek száma:              27 fő

                              ebből: szakmai                                        20 fő

                                         intézményüzemeltetési                   7 fő                                                                     

                      

A vezetői munkakör betöltésével járó, a Ciróka Bábszínház művészi arculatával, művészeti vezetésének módjával, a foglalkoztatással kapcsolatos elemek:

a vezető vállalja, hogy

  • a Ciróka Bábszínház évadonként legalább harminchatezer fizetőnézőt fogad és négyszáz előadást tart,
  •  a Ciróka Bábszínház együttműködik a város kulturális, köznevelési, gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézményeivel,
  •  biztosítja a Ciróka Bábszínház jelenlétét az országos bábművészeti életben, fenntartja és bővíti annak szakmai-művészeti kapcsolatrendszerét,
  •  kapcsolatot tart fenn külföldi bábművészeti szervezetekkel és intézményekkel,
  •  erősíti a Ciróka Bábszínház regionális szerepét,
  •  teljesíti az alapító okiratban és a közös működtetési megállapodásban rögzített feladatokat,
  • gondoskodik a Ciróka Bábszínház működéséhez jogszabályban előírt belső szabályzatok elkészítéséről,
  • gyakorolja a Ciróka Bábszínház munkavállalói felett a munkáltatói jogokat,
  • gondoskodik a költségvetési szerv működtetéséről, a használatban lévő vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítéséről,
  • gondoskodik a költségvetés tervezéséről, az előirányzatok módosításáról, átcsoportosításáról és felhasználásáról,
  • felügyeli és ellenőrzi az intézményben folyó szakmai, gazdasági munka színvonalát.
Az előadó-művészeti szervezettel szemben támasztott teljesítménymutatók:

  • a műsorterv gazdagításával törekedjen a kecskeméti bábszínjátszás hagyományainak megőrzésére, a művészeti színvonal emelésére,
  • törekedjen az elért fizető nézőszám megőrzésére, lehetőség szerinti emelésére,
  • fordítson kiemelt figyelmet a széles korosztályt felölelő műsorpolitika kidolgozására,
  • törekedjen a hazai és nemzetközi szervezetekkel minél jobb együttműködésre, a nemzetközi jelenlét megerősítésére,
  • gondoskodjon arról, hogy a nagyteremben és a kisteremben együttesen évadonként legalább négy bemutatót tartson,
  • repertoárja kialakítása során kezelje kiemelten a kortárs és klasszikus magyar szerzők műveinek bemutatását,
  • sikeres pályázati feltételek és döntések esetén kerüljön továbbra is megrendezésre a Magyarországi Bábszínházak Országos Találkozója,
  • gondoskodjon a közönségkapcsolatok folyamatos erősítéséről, fejlesztéséről.
A munkakör betöltésének feltétele:

  • cselekvőképesség,
  • büntetlen előélet,
  • szakirányú felsőfokú végzettség: felsőfokú oktatási intézményben szerzett, az intézmény alaptevékenységének megfelelő diploma vagy oklevél, vagy jogász, vagy közgazdász oklevéllel tanúsított végzettség,
  • legalább ötéves szakmai gyakorlat,
  • a vezetői munkakör munkaviszony keretében látható el,
  • a munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései alkalmazásával az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (továbbiakban: Emtv.) 39. §-a alapján jön létre.
A munkakör betöltésének időtartama:

A munkaviszony 2022. augusztus 1. napjától - 2027. január 31. napjáig tartó határozott időtartamra szól.

Munkába lépés napja: 2022. augusztus 1.

Bérezés és egyéb juttatások:

A munkabér összege a felek közötti megegyezéssel kerül megállapításra, figyelemmel az Emtv. 39/A. §-ában foglaltakra.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a pályázó szakmai önéletrajzát,
  • iskolai és szakmai végzettséget igazoló bizonyítvány másolatát,
  • 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,
  • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázó kéri-e zárt ülés tartását,
  • beleegyező nyilatkozat arról, hogy a pályázat tartalma a megbízón és a szakmai bizottság tagjain kívül más személlyel is közölhető,
  • nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy vele szemben az Emtv.  41. § (2) bekezdése szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn,
  • nyilatkozatot vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról,
  • az intézmény vezetésére, gazdaságos és hatékony működésére, menedzselésére vonatkozó konkrét vezetői elképzeléseket.
A pályázat benyújtásának határideje:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján történt közzétételt követő 30 munkanap

A pályázat benyújtásának helye:

Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánszolgáltatási Iroda 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.

A pályázat benyújtásának módja:

A pályázatot zárt borítékban „Pályázat a Ciróka Bábszínház intézményvezető (igazgató) munkakörének betöltésére” megjelöléssel 1 példányban kell benyújtani.

A pályázat kiírója a pályázati kiírással kapcsolatban a konzultáció lehetőségét biztosítja.

A pályázat elkészítéséhez tájékoztatást Ladics Monika, a Humánszolgáltatási Iroda vezetője nyújt az érdeklődőknek. (6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. tel.: 76/513-524)

A pályázat elbírálásának határideje:

A szakmai bizottság ülését követő első testületi ülés időpontja.

2022. január 21.