Ugrás a tartalomra
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Folytatódott a hagyomány – Ismét Séta az egészségért 2021. június 18.

A Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége 26. alkalommal rendezte meg 2021. június 18-án a Séta az egészségért programját a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.

Dr. Harsányi Ernő, a nyugdíjas szövetség egyik alapító tagja így idézte fel az előzményeket:

„Régen kezdődött, még a múlt században. Dúlt az ageizmus, s az idősek besokalltak attól a hangnemtől, ahogy a korabeli sajtó egy része „lesajnálta”, kiskorúsította őket, mintegy passzív, a társadalom számára csak terhet jelentő réteget. Kezdett divatba jönni a gerontológia, az idős korosztály tényleges helyzetével, társadalmi szerepével foglalkozó tudomány, s egymás után alakultak a korosztály érdekvédő egyesületei, csoportjai. Ehhez a vonulathoz csatlakozott Kecskemét is, s a létrejövő nyugdíjas szövetség első elhatározásai közé tartozott, hogy megmutassa: idős korban is van teljesítmény, élni akarás, aktivitás – nem csak a családon belüli szférában, hanem a közéletben is.

Az egymás után alakuló nyugdíjasklubok összefogásának egyik első megnyilvánulása volt a közös séta a Vízmű dombnál. Kapóra jött az a pályázati kiírás, amelyet az országos sporthivatal tett közzé elsősorban ifjúsági civil szervezetek számára az egészséges, mozgásos életmód terjesztése érdekében. A Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége gondolt egy merészet és nagyot: az ifjúsági szervezetek között egyetlen időscsoportként benyújtotta a pályázatot, amelyet már csak kuriózumként is pozitívan bíráltak el…

Nagyra értékelték, hogy a séta egy forgalommentes, zárt területen, szervezetten, egészségügyi kontroll mellett történt, zöld környezetben, s nem versenyszerűen.

A pályázat keretében minden nevezett résztvevő egy lépésszámlálót kapott, hogy máskor is tudja ellenőrizni napi teljesítményét. (Ennek nyomán derült ki, hogy egy közepes méretű konyhában egy háziasszony vasárnapi ebédfőzés közben többnyire 1000 lépés fölött teljesít…)

Hát valahogy így kezdődött hajdanán.

A sétára azóta is többnyire évente sor kerül, s a cél ugyanaz: a jó levegőn való mozgás mellett a csoportos együttlét, a klubok kapcsolatának erősítése, a csoportkohézió fokozása, a vidám beszélgetések hangulatteremtő ereje, a valahova tartozás élménye.

Az idén, a járvány elzártságának feloldásaként különösen vártak a klubtagok a találkozásra, amelyet a kegyes időjárás csak emlékezetesebbé tett. A résztvevők száma bizonyította, hogy ezt a történelmileg bevált hagyományt a jövőben is őrizni érdemes.”

 

Folytatódott tehát a hagyomány. Egy nagyon sikeres program résztvevői voltak azok, akik a hőség ellenére is vállalták, hogy a többiekkel együtt mozgással töltsék a délelőttöt. Bízunk benne, hogy azok is kedvet kapnak a rendszeres sétához, akik eddig erre nem szánták rá magukat.

Köszönjük a Hírös Sport Nonprofit Kft.-nek a helyszín biztosítását, a szervezők, a regisztrációban és a büfében segítők munkáját, s nem utolsó sorban azokét, akik a TOP-os pályázathoz segítséget nyújtottak.

A helyi médiák tudósításai is tanúsítják, hogy jókedvben sem volt hiány.

 

https://hiros.hu/hirek/seta-az-egeszsegert---videoval

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/szaznal-is-tobb-nyugdijas-setalt-az-egeszsegert-kecskemeten-3990647/

https://keol.hu/kecskemet-bacs/iden-is-megrendeztek-a-nyugdijasok-setajat

2021. június 24.