Ugrás a tartalomra
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Mozdulj! sportvetélkedő a Kecskeméti Fürdőben 2021. november 9.

A Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége 2021. november 9-én rendezte meg az idei harmadik, összességében a 25. Mozdulj! elnevezésű sportversenyét a  Kecskeméti Fürdőben. A rendezvény a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01414 azonosítószámú „Intergenerációs programok a szebb nyugdíjas évekért" című projekt keretében került lebonyolításra.

A tavalyi úszóverseny sajnos a járvány miatt elmaradt, s valószínűleg ezzel is magyarázható a vártnál nagyobb érdeklődés. A kötelező maszkviselet kényelmetlenségét is vállalva 132 fő regisztrált, a 62 fő nevezett versenyzőből 56 fő – 36 nő és 20 férfi – állt rajthoz.

A versenyt dr. Bodóczky László, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság nyugalmazott elnöke, egykori úszóversenyző, a megyei úszószövetség korábbi elnöke nyitotta meg. Ezt követően Probojáczné Túri Éva, a program felelős szervezője köszöntötte a megjelenteket, kiemelve az úszósportban jelentős teljesítményt nyújtókat. Ők: dr. Bodóczky László, dr. Sz. Tóth Gergelyné, aki elmúlt 85 éves, s a mezőny legidősebb indulója, Marincsák Ferencné, aki az idén átúszta a Balatont, s korosztályában a 3. lett és Palatinusz János mozgáskorlátozott, aki társaihoz hasonlóan minden eddigi versenyen indult. Részükre dr. Hajdú Lajosné, a nyugdíjas szövetség elnökhelyettese adott át ajándékot.

Ezt követően öt korcsoportban először a férfiak, majd a nők mérték össze 50 m-es távon úszótudásukat a szurkolók lelkes biztatása közepette.

Korosztályonként a leggyorsabbak voltak:

60-64 év közöttiek: Magyar Istvánné; férfiaknál, nem volt induló

65-69 év közöttiek: Berényiné Felleg Gabriella; Hornyák Zoltán

70-74 év közöttiek: Marincsák Ferencné; Barta Lajos

75-79 év közöttiek: Orosz Irén; dr. Fonyódi Lajos

80 év felettiek: Dr. Sz. Tóth Gergelyné; Palatinusz János

Az 1-3. helyezetteknek az érmet dr. Bodóczky László, a verseny valamennyi résztvevőjének az ajándékot Kormányosné Makai Eszter elnökségi tag adta át.

A verseny zárásaként Probojáczné Túri Éva megköszönte a Hírös Sport Nonprofit Kft. vezetőinek a rendezvény lebonyolításának lehetőségét, az uszoda dolgozói közreműködését, a rendezők munkáját, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának az anyagi támogatást, s nem utolsó sorban a TOP-os pályázathoz segítséget nyújtók munkáját.

Az eseményről a helyi média is tudósított:

https://keol.hu/kecskemet-bacs/nyugdijasok-uszoversenye-a-kecskemeti-furdoben

2021. november 9.