Ugrás a tartalomra

Virtuális térben zajlott le a VersVarázs című vetélkedő 2020. november 30. – december 22.

         
      Igazán

      csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
      Magaddal is csak itt bírhatsz,

      óh lélek! Ez a hazám.
                              József A: Elégia

Sajnos a 2020. esztendő nem azt hozta, amiben reménykedtünk, amit vártunk. A járványhelyzet miatt a klubok működése korlátozott volt, szövetségünk programjait sem tudtuk a hagyományos módon maradéktalanul megvalósítani.

Reméltük, hogy a februárban meghirdetett költészetnapi versmondó találkozónkat is egy későbbi időpontban meg tudjuk tartani. A járványhelyzet miatt azonban erre nem kerülhetett sor, így ez az esemény is – a Bibliaismereti vetélkedőhöz hasonlóan – az online térbe került áthelyezésre.

Szövetségünk a trianoni békediktátum 100. évfordulója kapcsán meghirdetett nemzeti összetartozás évében, tisztelegve a 115 éve született József Attila költészete előtt, VersVarázs címmel hirdette meg az eseményt. A műveltségi vetélkedő témája József Attila élete és költészete, valamint Trianonnak a magyar költészetben való megjelenése volt.  A klubok – a felhívással  együtt  – e-mailben kapták meg a feladatokat.  A benevezett 36 résztvevő a feladatlapot kitöltve mutatta meg a témában való jártasságát.

A 2020. december 22-i záróeseményen Szalókiné dr. Kiss Katalin elnök és Kormányosné Makai Eszter elnökségi tag – aki a program szervezője és a feladatok összeállítója is volt – értékelte a beérkezett megoldásokat, s a résztvevőknek emléklapot és ajándékcsomagot adott át. Valamennyi  résztvevő  jól teljesített, sok kiváló, hibátlan megoldás született. A jelenlevők elmondták, hogy a feladványok változatossága és a hozzájuk kapcsolódó költemények nemcsak erőpróbát jelentettek, de élményt, örömet és új ismeretet is adtak, s nem utolsósorban kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget is biztosítottak. Az idősebb résztvevők nagy örömmel fogadták a szellemi megméretés ezen lehetőségét, mert koruk miatt már nem szívesen vállalkoznának a közönség előtti fellépésre, de ez a forma testhezálló volt számukra.  Többek tetszését annyira  elnyerte az online forma, hogy azt javasolták, a későbbiekben a hagyományos forma mellett is alkalmazzuk.

Köszönjük a vetélkedő résztvevőinek aktivitását, s nem utolsó sorban Kormányosné Makai Eszternek a szövetségünk életében úttörőnek számító kezdeményezését.

A vetélkedőről a helyi média is tudósított:

https://hiros.hu/hirek/eredmenyt-hirdettek-a-versvarazs-muveltsegi-vetelkedon

https://www.baon.hu/kultura/helyi-kultura/ertekeltek-a-kolteszet-ismeretet-kecskemeten-3479860/

https://keol.hu/kecskemet-bacs/virtualis-terben-rendeztek-meg-a-nyugdijasok-versvarazs-vetelkedojet

2021. január 12.

Kecskeméti fejlesztések

Kecskeméti fejlesztések

GYERTEK KECSKEMÉTRE!

Kecskemét legfrissebb turisztikai kisfilmje