Ugrás a tartalomra
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Boldogasszony Rózsakert

Romantikus pihenőhely a belváros peremén, a Katona József Gimnáziummal szemben a világ egyetlen élő rózsafüzére, amely ráadásul bemutatókert is.  A kert latin neve Rosarium Virginis Mariae (Szűz Mária Rózsafüzére, amely fordítható rózsakertként is, II. János Pál pápa 2002-ben kelt körlevelének is emléket állít. Ebben egészítette ki a három rózsafüzért a világosság rózsafüzérével. A kerítés mellé beültetett futórózsák a négy rózsafüzért szimbolizálják, köztük az Éden Rose rózsaszín girlandjai jelképezik a miatyánk imádságát. A kerítést díszítő virágok közötti képek a Betlehemi Csillag történetét szemléltetik.

A kert többi rózsáját sem esztétikai szempontok alapján ültették. Kevesen tudják, hogy 1947-ben a rózsakert helyén kezdték el építeni a Tűzharcosok Örökimádó Templomát. Egy gyönyörű kéttornyú épület lett volna, az 50-es években azonban politikai okokból lebontották. A kertben rózsákból nőttek újjá a templom falai. Ahol most a kereszt áll, ott volt a templom lépcsője. A középen álló hajóorr pedig Don Bosco álmát jeleníti meg a rózsakertben.

Szűz Mária szobrát - ami a tervezett templom előtti téren állt volna - 1907-ben  emeltette Csabay János gazdálkodó, aki lelkes támogatója volt a templom megvalósításának. 

Cím
6000 Kecskemét Dózsa György út Route planner