Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Tavaszi Fesztivál 2023

A 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál teljes programja
március 10. péntek 17.00
HA Kulturális Központ
MAGYAR ÖRÖKSÉG – ÁTHATÁSOK
A Kecskeméti Képzőművészek Közössége és a Műhely Művészeti Egyesület kiállítása 

A Fesztivál nyitó tárlata három jeles születési évforduló jegyében zajlik. Madách Imre 200, Csontváry Kosztka Tivadar 170, Ligeti György 100. Három kiváló magyar szellem, és három izgalmas műfaj - irodalom, festészet, zene - találkozási lehetőségét kínálja a kiállítás. Minden magas szintű emberi alkotótevékenység, legyen az művészet vagy tudomány, egyaránt a te-remtett világ, vagyis a természet logikájára, arányrendjére, működésére és látványvilágára re-zonál. Vannak közös alapok, amelyre ráhangolódva, a különböző kifejezési formák felépítik a saját verbális, hangzásbeli, vagy vizuális világképüket. A három műfaj három különböző mó-don vezetheti az embert a teljesség felé, de ezek az utak végül egybefonódva jelenthetik annak teljes megélését. Ennek a teljességnek a keresésére hívtuk az alkotókat, a Kecskeméti Képző-művészek Közössége és a Műhely Művészeti Egyesület tagjait.
A kiállítás áttekintést nyújt a megyében élő, képző- és iparművészek alkotói törekvéseiről és a magyar művészeti örökség jeles életműveinek máig érvényes üzenetéről, identitást erősítő ha-tásáról.
A kiállítást megnyitja: N. Kovács Zita, művészettörténész

Látogatható: március 25-ig, naponta 11-19 óráig.
 
március 10. péntek 19.00
HA Kulturális Központ
Tavaszi Fesztivál Nyitóhangverseny
A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar nyitókoncertje
Filharmónia Kodály bérlet
Műsor: 
Ligeti György: Kis szerenád
Bartók Béla: Magyar képek
Ligeti György: Concert Românesc
Nikolai Rimsky-Korsakov: Scheherezade Op. 35


Vezényel: Hollókői Huba
Közreműködik: Kecskeméti Szimfonikus Zenekar


Belépőjegy: 5.400 Ft
 
március 12. vasárnap
HA Kulturális Központ
Kecskeméti Táncmaraton
17.00
TIÉD A SZÍNPAD!

A Hírös Agóra nagyszínpada téged vár! Professzionális környezetben léphetsz fel, maximum 5 perces táncos számoddal
melyhez hang- és fénytechnikát is biztosítunk. Érkezhetsz meglévő koreográfiával vagy akár improvizálhatsz is az adott időkereten belül. Hívd meg bátran barátaidat, rokonaidat: fellépésedre számukra a nézőtér lesz nyitott. Használd ki a talán soha vissza nem térő alkalmat! A jelenlét regisztrációhoz kötött, várjuk jelentkezésed a dominika.marki@hirosagora.hu e-mail címen.
A programra a belépés díjtalan.

HÁROM AZ EGYBEN
TÁNCPRODUKCIÓK 3 FELVONÁSBAN


18.00 SYSTEM
Koreográfus: Nagy Nikolett
Táncolják: Nagy Nikolett, Pavleszek László, Federico Rubisse

19.00
HOLDFÉNY ÍZE

Koreográfus: Kulcsár Noémi
Táncolják: Wéninger Dalma, Dzsupin Ádám - a Tellabor táncművészei
HARLEQUINADA
Koreográfus: Marius Petipa
Táncolják: Dobra Janka, Kökény Hámori Kamill, a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei 

20.00 A FALKA
Koreográfus: Szőllősi Krisztina
Táncolják: Nagy Nikolett, Varga Lotti, Raj Martin, Pavleszek László, Földesi Milán

Szeretettel várjuk az érdeklődőket a programok közben a színpadon és az előtérben egy-egy kötetlen, jó hangulatú beszélgetésre a táncművészethez kapcsolódó témákban.

Belépőjegy a három előadásra: 2.000 Ft
március 12-21. 
Ciróka Bábszínház - Családi programok


március 12. vasárnap 10.30
Kodzsugukila, a boszorkány

Afrikai történet bábokkal és különleges hangszerekkel
a Kabóca Bábszínház és Danny Bain vendégjátéka 

Dzséli, a varázsló zenész repít bennünket Afrikába, annak is a legkülönlegesebb szegletébe: saját kunyhójába. Zenélés közben meséli el Kaili és Szandzsi történetét, amely során megisme-rünk egy bátor ugróegeret, egy kecses antilopot és a könyörtelen Kodzsugukila boszorkányt. A mese során minden csoda valóra válhat, így még az is lehetséges, hogy maguk a dobok is be-szélnek.
Családi előadás 4 éves kortól.

Belépőjegy: 1.700 Ft
Elővételben: 1.400 Ft


március 15. szerda 13.00
ITT AZ IDŐ! Véradás a Budai utca 15-ben.

A véradó és partnere vendégünk egy pohár vörösborra és a 17 órakor kezdődő ünnepi előadá-sunkra.
A véradáshoz előzetes regisztráció szükséges a bábszínház honlapján: www.ciroka.hu


március 15. szerda 17.00
János Vitéz - tiszta mese

ünnepi előadás 

Kukorica Jancsi, az árva juhászbojtár nagy kalandokba keveredik, miután szétszéled a nyája, és el kell hagyja szerelmét, Iluskát. Útja során zsiványokkal találkozik, megmenti a francia király lányát, óriásokkal küzd, griffmadár szárnyán repül, majd végül számtalan megpróbálta-tás után Tündérországban találkozik újra Iluskával.
Két árva, a társadalom legkiszolgáltatottabbjainak gyönyörű története a bűn elkerüléséről, hő-siességről, önfeláldozásról, az anyagi megkísértés elutasításáról és az életet átszövő legfonto-sabb vezérelv, a szeretet örök kereséséről.

Családi előadás 8 éves kortól.

Belépőjegy: 1.700 Ft
Elővételben: 1.400 Ft

március 19. vasárnap 10.30
Sárkányölő Sebestyén

vásári marionettjáték
a KL Színház vendégjátéka

A sárkányölő hősökről szóló mesék népmesekincsünk legősibb rétegéhez tartoznak. Azokról az időkről adnak hírt, amikor a szerencsét próbálni induló vitézek nemcsak mágikus képességek-kel rendelkeztek, hanem ismerték annak módját is, hogyan kerülhetnek kapcsolatba a táltosok-kal, a tanácsot adó öregasszonyokkal és az ősz öregemberekkel, akiktől mindig segítséget kap-tak küldetésük teljesítéséhez.

Családi előadás 4 éves kortól.

Belépőjegy ára: 1.700 Ft
Elővételben: 1.400 Ft

március 21. kedd 19.00
Bábszínházi Világnap!
A Kisgömböc

vásári bohócjáték
a KL Színház vendégjátéka

Bohus, a böllér amolyan huszonegyedik századi mindentudó – és ahogyan az a huszonegyedik századi mindentudóknál lenni szokott: folyton siet. De sohasem annyira, hogy ne volna ideje egy-két (három-négy) jó szót szólni azokhoz, akikkel ebben a folytonos sietségben összefut. És ha már ott van, miért ne mondana el egy izgalmas történetet? Ami vele, magával esett meg persze, de megeshetett volna (és még meg is eshet!) akármelyikünkkel.

Az előadás 2022-ben elnyerte a Magyar Bábművészek Szövetsége különdíját a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján.

Családi előadás 14 éves kortól

Belépőjegy: 3.300 Ft
Elővételben: 2.900 Ft
 
március 13. hétfő 15.00  
HA Kulturális Központ
Paár Julcsi és Fitos Dezső Társulat: Kerekutca mesejáték

Kerekutca minden lakója - a csacsogó leányoktól, az erejüket, ügyességüket próbálgató legé-nyekig, az öreg pásztoron át, a javasasszonyig - egytől-egyig hétköznapian furcsàk, de szeret-hető figurák, a közösség fontos részei, részesei. Mindenkitől meg lehet tanulni valamit, ami eligazít, végigkísér a Kerekutca ezer zegzugán.  Hiszen a zene és a tánc színes forgatagában megelevenedő falunak, a házak közt szövődő kalandoknak, egy szempillantás alatt részese lesz minden néző, hallgató, éneklő, táncoló.A Kerekutca nem csupán Varga Julcsáról és Basa Pistá-ról szól, sokkal inkább mindannyiunkról, gyerekekről és felnőttekről, emberi kapcsolatokról egyarànt.
Így, hát a dalt;
“Kerekutca, kicsi hàz,
Benne rózsám mit csinàlsz?”  -
is sokféleképpen énekelhetjük, ès fejezhetjük be, csak rajtunk múlik merre kanyarítjuk!

Közreműködnek:
Paár Julcsi         ének, mese
Kiss B. Ádám    ènek

a Fitos Dezső Társulat tàncosai

Továbbà:
Csernók Klára   hegedű
Takács Ádám    hegedű
Papp Endre        brácsa
Könczei Bálint   brácsa
Szabó Dániel      cimbalom
Bede Péter          fúvós hangszerek
Bognár András    nagybőgő, gardon

Rendezte ès koreografàlta: Kocsis Enikő és Fitos Dezső
Zene: Paár Julcsi
Látvàny és díszlet: Mátravölgyi Ákos

Belépőjegy: 3.000 Ft
 
március 14. kedd 19.00  
HA Kulturális Központ
Mr. és Mrs.
Egy házaspár, két színész, öt rendező, öt jelenet és öt divattervező egy fergeteges angol öt jelenetes komédiában! 
Wendy és Jon újsághirdetés útján találkoznak: Wendy sajttal kedveskedik, Jon tánccal… 
A meleg Barrie szülinapján Janet, a titkárnője különleges ajándékkal készül… 
Toby harmadszor kíséri oltárhoz húgát, Angelát, közben megered a nyelvük és elered az eső… 
A válófélben lévő Shelley és Bobby közös nyaralásukon nem fukarkodnak a jelzőkkel és a koktélokkal sem… 
William és Diana színészházaspár…
Az Életfa Program támogatásával Peter Quilter kortárs angol szerző komédiája igazi jutalomjá-ték két kiváló színésznek. A Mr. és Mrs. megszületése óta hatalmas sikerrel fut világszerte, Magyarországon elsőként Verebes Linda és Pindroch Csaba bravúros alakításában láthatja a közönség. A fordulatos, hol felhőtlenül szórakoztató, hol szívbemarkoló, de mindig mélyen emberi és őszinte történet 5 jelenete a férfi és nő kapcsolatának örök dilemmáit járja körül. 
És egyáltalán: hogyan lehetséges, hogy két embert menthetetlenül összesodor a sors? Máshogy élnek, mást akarnak, mások a szokásaik és bogaraik - és valamiért mégsem tudnak elszakadni egymástól. Senki se csodálkozzon, ha otthon, az előadás után mintha másképp nézne tükörbe.

Belépő: 4.900 Ft
 
március 16. csütörtök 17.00 
Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek - Nemzetközi Kerámia Stúdió
Izzik a levegő – Fatűz akkor és most
A Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállítása


A kerámiaművészet területén az elmúlt években a fatüzes égetési technika reneszánszát éli külföldön és hazánkban egyaránt, nagymértékben köszönhetően a „new craft” mozgalom glo-bális hatásainak. Ezekre a tendenciákra reflektálva mutatjuk be a technika legkiválóbb hazai és külföldi képviselőit kortárs kerámia gyűjteményünkből válogatott kiállításon.
Izzik a levegő - Fatűz akkor és most csoportos tárlatunkon a változatos és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő műfaj alkotóinak több évtizedet átölelő, a Stúdióban született mun-káiba nyújtunk betekintést.
A kiállításmegnyitó alkalmával Kontor Enikő keramikusművész vezetésével a fatüzes égetés folyamataiba is bepillantást nyerhet az érdeklődő közönség, kézzelfogható eszközökön és személyes tapasztalatokon keresztül szemléltetjük és teremtjük meg a fatüzes égetések külön-leges atmoszféráját.

A kiállítást megnyitja: Kontor Enikő keramikusművész
Köszöntőt mond: Sütő Erika, a Nemzetközi Kerámia Stúdió vezetője

Látogatható: március 31-ig az intézmény nyitvatartási idejében 

Támogató: NKA
 
március 16. csütörtök 17.00
Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár
Költők egymás közt – Buda Ferenc és Háy János estje

Buda Ferencet és Háy Jánost nem kell különösebben bemutatni senkinek, különösképpen nem az irodalomszerető közönségnek. Más-más generációhoz tartoznak, de a maguk nemzedékének és az egyetemes magyar irodalomnak is jelentős szerzői. Most közösen lépnek a közönség elé, s vitatják meg ezen az esten hasonlóságaikat, különbözőségeiket, kapcsolódási pontjaikat vagy éppen nagyon eltérő vélekedéseiket az élet és az irodalom, a költészet dolgairól. A beszélge-tést Pál Sándor Attila költő, a Forrás szerkesztője vezeti.

A programra a belépés ingyenes!
 
március 17.  péntek 14.00
Népi Iparművészeti Gyűjtemény
A Húsvét üzenete az írott tojásokon – időszaki kiállítás    

A kiállítást megnyitja: Kriskóné Dávid Mária etnográfus

A megnyitót követően Jókainé Gombosi Beatrix kb. 2 órás tojásírás foglalkozást tart. 
„A Húsvét üzenete az írott tojásokon” című időszaki kiállításunkon Jókainé Gombosi Beatrix  népi iparművész és 8 fiatal alkotó (a mester és a tanítványai) viasszal írt hímestojásait mutatjuk  be.  
Jókainé Gombosi Beatrix közel két évtizede vesz részt a népművészeti mozgalom életében.  Etnográfus és művészettörténész, a népművészet iránti elköteleződését erősítette a gyakor- lati kézművesség. Rabul ejtette a díszítőmotívumok gazdagsága, az archaikus szimbólumok  mély-sége. Az alkotás és kutatás egysége jelenti számára a teljességet, amelyhez sürgető belső  igényként társult a tudás átadásának vágya is. Elsőként a tojásírás területén szerezett érde- meket, népi iparművész és a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ma már zsűritagként vesz részt  a népi iparművészeti tárgyak minősítésében, külső munkatársként a Hagyományok Háza sza- koktatója. 
A kiállításon a motívumok tekintetében az erdélyi mustrák dominálnak. Megjelennek a gyime-si  hímestojások mellett a moldvai, hétfalusi, háromszéki minták is. A falakon húsvéti rítusokat  bemutató fotók illusztrálják az ünnepkört és megterítünk egy húsvéti asztalt is.  

Látogatható: április 22-ig az intézmény nyitvatartási idejében.

Támogató: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
 
március 17. péntek 17.00
HA Kulturális Központ
"TAVASZ KEREKEDIK"
Nemzedékek nemezei

Megnyitó és kiállítás

A nemez az emberiség első kelméje melynek hazája Közép -és Belső-Ázsia. Feltalálói a török és iráni nyelvű népek, mesterei a nők. Őseink erről a vidékről érkeztek, a hunok és az avarok után mi is rendelkezünk ezzel a tudással, melyet a magyar kalaposok megőriztek a 21. száza-dig.

Ritkaság az, hogy egy családon belül három nemzedék is ugyanazon művészeti ággal foglal-kozik. A nemezkészítés Kecskemétről, a Szórakaténusz Játékmúzeum Műhelyéből indult el világhódító útjára Nagy Mari és Vidák István jóvoltából.
Mindegyikük ennek a mesterségnek és művészeti ágnak egy másik oldalát mutatja be. Így lát-hatók többek között a kiállításon a hagyományos és újszerű nemeztakarók, hímzett nemezzsá-kok, selyemnemez viseleti darabok és kiegészítők, indiai selymekkel mintázott vállkendők és nemezjátékok.

KIÁLLÍTÓK
NAGY MARI - textilművész, Népművészet Mestere, MMA köztestületi tag
VIDÁK ISTVÁN - textilművész, Népművészet Mestere, Akadémikus,  MMA rendes tag
VIDÁK ANNA - textilművész, Népművészet Ifjú Mestere, MMA Művészeti Ösztöndíjas (2019-2022)
ifj. VIDÁK ISTVÁN - Nemezkészítő, Népművészet Ifjú Mestere.
Pereczes Hanna Virág
XIV. Vándorlegény Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat különdíjas

Látogatható: április 8-ig az intézmény nyitvatartási idejében.

 
március 17-19.
HA Kulturális Központ
XXXII. Nemzetközi Bohém Ragtime § Jazz Fesztivál
Egyedi, családias fesztivál: a fesztivál filozófiája szerint olyan ragtime- és tradicionális jaz-zegyüttesek, szólisták lépnek fel, akik a világ legjobbjai közé tartoznak, és valamilyen szem-pontból különlegesek – stílusban, hangszerösszeállításban, repertoárban... És persze mindany-nyian bohémek!

március 17. péntek 19.00-22.30
Péntek esti gála: 
Swing & Rags
Bohém Ragtime Jazz Band, Vienna City Five (A)
Belépőjegy: 4.900 Ft

március 18. szombat 11.00-12.30
Délelőtti kamarajazz:
 Vienna City Five (A), Bohém Trió
Belépőjegy: 2.400 Ft

március 18. szombat 15.00-16.30
Délutáni kamarajazz
: Swinging Quartet
Belépőjegy: 2.400 Ft

március 18. szombat 19.00-22.30
Szombat esti gála: Swing & Blues

PapaJazz, Herby's Hornets (A)
Belépőjegy: 4.900 Ft 

március 19. vasárnap 11.00-14.00 óra
Zárókoncert, jam session
: Bohém Ragtime Jazz Band, PapaJazz, Herby's Hornets (A)
Belépőjegy: 3.900 Ft

Bérlet az összes előadásra: 13.900 Ft

Belépők válthatók elővételben a www.bohemfesztival.hu és a www.jegy.hu oldalon (bankkár-tyás fizetéssel), valamint a Hírös Agóra pénztárában (készpénzes fizetéssel).

Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város, Osztrák Kulturális Fórum, ATRA, Logall, Gép-ész Holding
 
március 19. vasárnap 19.00
HA Kulturális Központ
MOBIL KONCERT TESTKÖZELBEN
Az Ars Nova Énekegyüttes lemezbemutató koncertj
e
Az Ars Nova Énekegyüttes rendhagyó koncert keretében mutatja be új CD albumát, amelyet kiváló hangszeres közreműködőkkel Orbán György 75. születésnapja alkalmából készített az NKA támogatásával. 
A Dr. Kiss Katalin által 33 éve létrehozott, világhírre szert tevő Ars Nova évtizedek óta meg-különböztetett figyelemmel követi a szerző munkásságát és rendszeresen mutatja be műveit. Ez a negyedik szerzői lemezük már. 
Kecskemét zeneszerető közönsége a Kossuth-díjas, világszerte ünnepelt zeneszerző életművé-ben kiemelt helyszín, hiszen az Ars Nova által számtalan ősbemutatónak lehetett már fültanú-ja. Ezen a koncerten is találkozhatnak új darabokkal a vendégek.
Az Agora több helyszínén mozgó, interaktív koncert testközelben mutatja be Orbán zenéjét, személyét, kapcsolatát az Ars Novával és Kecskeméttel. A zene mellett vers, mozgás, vetítés, beszélgetés teszi egyedivé a koncertélményt.
Műsor: 
Három Shakespeare dal:
Fancy, Come away, O, Mistress Mine

Mint sír az fehér hattyú
Zagreb unison
O Maria
Ave Maria á3
Ave Maria graziosa

Sanzonett – klarinét együttesre
Da pacem Domine
Alma redemptoris mater

Második zongora szvit
Cantico di Frate Sole


Az est házigazdája Kriskó János.

Közreműködők: 
Ars Nova Énekegyüttes
Zongorán kísér: Baunoch Ágnes
Vezényel: Kiss Katalin karnagy

Szegedi Klarinét együttes
Klarinéton játszik: Maczák Áron, Burai Fanni, Frankó Dorottya, Decsi Fruzsina
Basszus klarinéton játszik: Arnold Luca, Maczák János - művészeti vezető

Zsigmond Zoltán – zongoraművész

Belépődíj: 3.500 Ft
Diákoknak és nyugdíjasoknak: 2.000 Ft
 
március 20. hétfő 19.00
Kodály iskola
Kamarazene a 100 éve született Ligeti György műveiből 

Három lakodalmi tánc négy kézre - Madarász Éva és Mester Dávid -zongora 
Szonatina négy kézre -Madarász Éva és Mester Dávid –zongora
Homaggio a G. Frescobaldi -Révész László-orgona
Szonáta szóló gordonkára - Jámbor Janka-gordonka
Passacaglia Ungherese - Papp Rita-csembaló
Hungarian Rock  - Papp Rita-csembaló
Fúvósötös  -  A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar fúvósötöse (Dratsay Ákos-fuvola, Földes Mónika-oboa, Mészáros Orsolya-klarinét, Somogyi Zoltán-fagott, Palatinus Ferenc- kürt)

A belépés ingyenes!
 
március 22. szerda 17.00
Bozsó Gyűjtemény
A 20. század formálói – Magyar mesterek és mesterművek
FRANCIA NYOMVONALAK – MAGYAR MESTEREK

VÁLOGATÁS KEMÉNY GYULA MAGÁNGYŰJTEMÉNYÉBŐL

Kemény Gyula restaurátorművész magángyűjteménye legendás a műgyűjtők között, kvalitásos darabjaiért versengenek a hazai kiállítóterek reprezentatív kiállításai. Válogatásában olyan al-kotásokat mutatunk be kollekciójából, amelyeken nyomon követhetők a modern francia áram-latok újító hatása a 20. század progresszív magyar festészetében. Az impresszionizmustól a kubizmusig ívelő irányzatok stílusjegyei, illetve ezek szintézise fedezhető fel a kiállított anyagban, a teljesség igénye nélkül. A magyar modernista törekvések legmeghatározóbb mes-terei, és iránytűi: Van Gogh, Gauguin, Cezanne, és Matisse voltak. 
A Párizsban tanuló hazai mesterek, a kiállításunkon szereplő Czigány Dezső, Ziffer Sándor, a Matisse-tanítvány Perlrott Csaba Vilmos műveikkel a francia tárlatokon is részt vettek. A szo-katlan kompozíciókkal, lángoló színekkel jelentkező neósok a nagybányai kolónia szakadásá-hoz vezettek, majd a kecskeméti művésztelep formálóivá is váltak. A Párizsban tanuló, ott élő művészek közül a kiállításon láthatóak többek között Berény Róbert, Czóbel Béla, Farkas Ist-ván, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Paizs Goebel Jenő festményei is. A válogatásban a háború utáni korszakot az 1960-as években Párizsba emigrált Csernus Tibor képviseli

Látogatható: május 7-ig, csütörtöktől vasárnapig, 10 – 18 óráig.
 
március 23. csütörtök 17.00
Szórakaténusz Játékmúzeum
„ELINDULTAM GYERGYÓ FELÉ…” -  NÉPZENEGYŰJTÉS GYERGYÓBAN
Ezen a rendezvényen egy különleges népdal és népzenegyűjtésből kaphatnak ízelítőt a látoga-tók. Melynek egyik különlegessége maga a zene, hiszen a gyergyói citerazene gyűjtése egye-dülállónak mondható, és különleges azért is, mert a gyűjtést vezető népzenészek, Csüllög Edi-na és Vadas László, gyerek tanítványaikat is belevonták a munkába.
Az esemény legfőbb célja a gyergyói citerás hagyományok és a népi kultúra értékeinek generá-ciókon átívelően éltetése és átörökítése. 

Program:
• Csüllög Edina, Vadas László: a gyergyói népzenei gyűjtések tapasztalatai, élményei
• FolKvartett és a Kodály Iskola citera tanszakának növendékeinek koncertje: Gyergyói cite-razene

A programra a belépés ingyenes!
 
március 23. csütörtök 19.00
Református Ókollégium - Kodály Intézet
„Szent és Profán”
A Kecskeméti Énekes Kör hangversenye


Vezényel: Erdei Péter
Az idei tavaszi fesztivál a Húsvétra készülődés jegyében zajlik. Ezért a hangverseny első felében a nagyböjti időszakból, a passiótörténet részleteit illusztráló kórusművekből válogattunk. Josef Haydn testvéröccse, Michael szintén megfordult a korabeli Magyarországon, rövid ideig a nagyváradi püspökség zenekarának karmestere volt, majd élete legnagyobb részét Salzburgban töltötte, mint az érsekség zenei vezetője. Főként egyházzenei műveket komponált.
Deák Bárdos György, Bárdos Lajos öccse is elősorban egyházzenészként ismert. Ritkán elhangzó, nagyon drámai hangulatú nagyböjti motettái közül válogattunk.
A hangverseny két részét egymástól Dohnányi Ernő virtuóz Szerenádjának néhány tétele választja el.
 A „profán” részben többek között Ligeti György centenáriumára emlékezünk korai, humoros népdalfeldolgozásaival. Ligeti kísérletező hajlama már ezekben a korai darabokban is megmutatkozik. Élete későbbi időszakában több meglepő kompozíció is született, többek között pl. a „Lux aeterna” című, 16 szólamú kórusmű, vagy a „Szimfónikus poéma 100 metronómra”.
Műsor: 
Michael Haydn (1737-1806): Plange, quasi virgo 
Deák-Bárdos György (1905-1991): 
Crucifigatur  
Pater, dimitte illis
Eli, Eli,
Consummatum est

Michael Haydn: O, vos omnes
***

Dohnányi Ernő (1877-1960): Szerenád (Op.10.)
1. Induló
2. Románc
3. Scherzo

Előadja az Unikum Trió:
Ambrus Anett - hegedű
Zarari Máté - brácsa
Szilágyi Ágota – cselló
***

Barabás Árpád (1966-): 
Madármarasztaló
Hófoltos még a határ
Tánc a havon

Ligeti György (1923-2006): 
Az asszony és a katona
Haj, ifjúság

Bárdos Lajos (1899-1986): Szeged felől

Belépőjegy: 2.000 Ft
Diák és nyugdíjas: 1.000 Ft

 
március 23-29.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, Kelemen László Kamaraszínház, Ruszt József Stúdiószínház
14. SZÍN-TÁR Színművészeti Egyetemek Találkozója

március 23. csütörtök 19.00
Kelemen László Kamaraszínház
Színház- és Filmművészeti Egyetem: Nagy dalkultúrák

március 24. péntek 18.00
Ruszt József Stúdiószínház
Pesti Magyar Színiakadémia: Titanic vízirevü
Az előadás után szakmai beszélgetés.

március 25. szombat 10.00-15.00
Zenekari terem
„Kiállni magunkért” workshop
vezeti: Főző Brigitta mentálhigiénés segítő szakember

17.00
Ruszt József Stúdiószínház
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: Tűzoltó

19.00
Kelemen László Kamaraszínház
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: Johanna, avagy maradjunk már emberek
Az előadások után szakmai beszélgetés.

március 26. vasárnap 17.00
Kelemen László Kamaraszínház
Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Film Kar (Kolozsvár): Édes Anna - para-frázis
              
19.30
Ruszt József Stúdiószínház
Színház- és Filmművészeti Egyetem: Figaro házassága
Az előadás után szakmai beszélgetés.

március 27. hétfő
Kelemen László Kamaraszínház
„Instrukció” dráma és színházpedagógiai workshop
vezeti: Tóth Kata, színházpedagógus

18.00
Ruszt József Stúdiószínház
Újvidéki Művészeti Akadémia: Szutyok
Az előadás után szakmai beszélgetés.

március 28. kedd 18.00
Ruszt József Stúdiószínház
MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet Színházi Tanszék: Bányavirág
Az előadás után szakmai beszélgetés.

március 29. szerda 17.00
Ruszt József Stúdiószínház
Pozsonyi Színművészeti Egyetem: Komámasszony, hol a stukker?

19.30
Kelemen László Kamaraszínház
MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet Színházi Tanszék– Déryné Program: János vitéz junior
Az előadások után szakmai beszélgetés.
 
március 24. péntek 13.30
Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár
Muzsikál a világ - A Lóci Színpad zenés, bábos előadása gyerekeknek 

A Lóci Színpad alapítója Lázár Attila, Novajon élő bábszínész, zenész. Lázár Attila 2023 már-ciusában nagy utazásra hívogatja a gyerekeket. A Muzsikál a világ c. előadásában a világot járó bábos zenész mellett távoli kontinensekről érkező tizenhat, stilizált népviseletbe öltözött bábfigura „lép színre”. 
Az 50 centiméteres bábok bábtechnikailagis különlegesek, hiszen négyféle módon készültek (kesztyűs, pálcás, marionett, bunraku). A kedves, szerethető figurák mesélnek és énekelnek saját népük kultúrájáról, hétköznapjairól és ünnepeiről, bánatairól és örömeiről is. A dalok a magyar mellett eredeti szöveggel (német, román, horvát, olasz, görög, dán, francia, spanyol, bemba, indián, angol-amerikai, jiddis, japán, eszkimó) is elhangzanak. A bábok nagy része Lovassy László bábművész, bábtervező és bábkészítő kreativitását tükrözi.
A népek dalait hallgatva és dúdolva még jobban megértjük Kodály Zoltán szavait, hiszen „ze-nei világismeretre teszünk szert, s más zenei nyelvek világításában a magunkét is jobban meg-értjük”. 
A gyerekeknek biztosan nagyszerű élményt jelent majd ez az egyedi, zenés produkció.

A programra a belépés ingyenes!
 
március 24. péntek 17.00 
HA Kulturális Központ
Sergő zenekar – „Március idusán” koncertszínházi előadás, táncház

A Sergő zenekar alapelvei közt kiemelt szerepet kap a magyar népzene
minél szélesebb közönség elé való eljuttatása oly módon, hogy az a mai ember számára is
befogadható legyen, magas minőségi szinten színpadra állítva.
A zenekar ennek tudatában 2022-ben álmodta és valósította meg a „Március Idusán" című
koncertszínházi előadását, mely kifejezetten Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára készült.
Az előadás középpontjában az 1848-49-es forradalom és szabadságharc lelkülete áll, így nem volt kérdés, hogy a költő egyik leghíresebb verse, a „Nemzeti Dal" is fontos szerepet kapjon a produkcióban.     
A darabban több vendégművész is közreműködik, mint például Nemes Tibor zenés színmű-vész, vagy Johan János, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik vezető prímása. 
 
A darab zenei rendezői: Deák-Volom Dávid és Kató Gábor

Belépőjegy: 1.500 Ft

 
március 25. szombat 10.30
Szórakaténusz Játékmúzeum
A Kolompos együttes koncertje

Az emberek megelégelték a telet, a szabadba vágynak, várják a mindent megújító tavaszt. Naphívogató, esőcsalogató dalokkal igyekeznek siettetni a természet újjászületését. Ezen a tavaszváró koncerten a tavaszköszöntő dalok mellett lesz Gergely-járás, Kiszézés és talán még a huszárok is előbukkannak. 

A kezdetben táncházi zenekarként működő, autentikus népzenét játszó Kolompos együttes mára a magyar gyermekek körében egyik legnépszerűbb, a néphagyományokat újszerűen feldolgozó, a közönséget játékba hívó, a felnőtteket is gyakran megnevettető együttesként ismert. 

Belépőjegy: 2.000 Ft
 
március 25. szombat 16.00
Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár
Madách a Tragédián innen és túl: egy drámaíró újragondolt életútja 
Dr. Praznovszky Mihály előadása 

A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja magánemberként zárkózott, érzé-keny, sokat betegeskedő, ám a közéletben mindezek ellenére számos tisztséget betöltő ember volt.
A drámaíró, jogász, politikus kissé elfeledett életútját mutatja dr. Praznovszky Mihály iroda-lomtörténész, a Madáchi-életmű közismert kutatója.

A programra a belépés ingyenes!
 
március 25. szombat 19.00
HA Kulturális Központ
Recirquel Újcirkusz Társulat: My Land

A Vági Bence által rendezett előadás az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba, és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben. A produkció egy új eladóművészeti műfaj.

Belépőjegy: 6.500 Ft
 

Időpont
2023.03.10 17:00 - 2023.03.25 21:00
Weboldal
Tavaszi Fesztivál 2023

További események

2024.03.14 17:00 - 2024.04.14 20:00

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál

2024.03.28 10:00 - 11:00 Katona József Könyvtár

Babahancurka - mondókázó