Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Dr. Salacz László

Országgyűlési képviselő,

E-mail: salacz.laszlo@parlament.hu

1. számú országgyűlési egyéni választókerület

Dr. Salacz László 1971. május 21-én született Kalocsán. Nős, két gyermek édesapja. 1989-ben érettségizett a kalocsai Szent István Gimnáziumban. Érettségi után Szegeden a József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán folytatta tanulmányait, ahol 1995-ben jogász diplomát szerzett. Angol középfokú A és B típusú nyelvismerettel rendelkezik.

1989-ben 1 évig a Homokmégyi Általános Iskolában napközis nevelőként dolgozott. 1995-ben költözött Kecskemétre. 1995 és 1998 között a Kecskeméti Városi Bíróságon fogalmazóként dolgozott, majd társalapítóként létrehozta a Zima és Salacz Ügyvédi Irodát, ahonnan 2004-ben kivált és 2004–2014 között a Salacz Ügyvédi Irodában végezte ügyvédi tevékenységét. 2014. április 6. napjától országgyűlési képviselő a Bács-Kiskun Megye 01. számú egyéni választókerületében. 2014. május 6. napjától az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának tagja.

1998-2014-ig Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi és Ügyrendi és Bűnmegelőzési Bizottságának tagja.
2004. óta tagja a Fidesz- Magyar Polgári Szövetségnek, több választáson is mint Területi Választási Bizottsági tag segítette a párt jelöltjeit.

Tagja a Magyar Jogászegyletnek és a Közlekedési Jogi Egyesületnek.

Hobbija a labdarúgás és a küzdősportok, valamint történelmi vonatkozású könyvek.

2018. 05. 08-tól az Országgyűlés  Törvényelőkészítő Bizottságának alelnöke

Dr. Salacz László