Dr. Zombor Gábor

Országgyűlési képviselő,

E-mail: gabor.zombor@parlament.hu

2. számú országgyűlési egyéni választókerület

Dr. Zombor Gábor 1964. március 12-én született Kecskeméten. Nős, négy gyermek édesapja. 1982-ben érettségizett a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban. Érettségi után a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1989-ben általános orvosi diplomát szerzett.

A kiskunfélegyházi Városi Kórházban kezdett dolgozni orvosként. 1990-ben sorkatonai szolgálatot teljesített, majd ezután öt évig Kunbaján, egy délvidéki kis faluban volt körzeti orvos. 1995-ben Bajára költözött. 1995 és1996 között egy nagy amerikai gyógyszergyár magyar leányvállalatánál, az MSD Kft-nél volt tudományos munkatárs. 1996-tól 1999-ig a bajai Polgármesteri Hivatal egészségügyi referenseként dolgozott. Ez idő alatt jogi másoddiplomát szerzett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. 1999-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz került, ahol a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója volt 2000-ig. 2000 márciusától 2006. július 1-ig a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatójaként dolgozott Kecskeméten. 2003-ban közgazdasági másoddiplomát szerzett a Nyugat-Magyarországi Egyetemen.

2002 óta a Magyar Vöröskereszt megyei elnöke, illetve 2004 óta a Dél-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke társadalmi megbízatásban.

A 2006. évi országgyűlési választásokon a Bács-Kiskun megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30.-tól az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális és Családügyi Bizottságának tagja.

2006-2014. Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.

2010-2014: országgyűlési képviselő FIDESZ-KDNP Bács-Kiskun Megyei 1. sz. országgyűlési egyéni választókerület.

2014- országgyűlési képviselő FIDESZ-KDNP Bács- Kiskun Megyei 2. sz. országgyűlési egyéni választókerület

2014- Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkár

2018. 05. 08-től  az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának alelnöke      

Kecskeméti fejlesztések

Kecskeméti fejlesztések

GYERTEK KECSKEMÉTRE!

Kecskemét legfrissebb turisztikai kisfilmje