Ugrás a fő tartalomhoz
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Molnár János

Országgyűlési képviselő, Tisztelet és Szabadság Párt

E-mail: molnarjanos@magyartisza.hu

Facebook: https://www.facebook.com/tisza.bacskiskunmegye.02oevk

Molnár János vagyok, 51 éves, két fiú édesapja. Solton nőttem fel, 1997 óta Kecskeméten élek. Felsőfokú tanulmányaimat követően itt kezdtem meg szakmai pályafutásomat, és itt alapítottam családot is. Több mint két évtizeden keresztül a versenyszférában dolgoztam.
2024-ben pályamódosítás mellett döntöttem, és a közéleti szerepvállalás felé fordultam. Azóta elsősorban közösségi ügyekkel, valamint térségi fejlesztési és társadalmi kérdésekkel foglalkozom.
Kiemelten fontosnak tartom a helyi infrastruktúra fejlesztését, különösen a közlekedési hálózat korszerűsítését és az úthálózat állapotának javítását. Emellett céljaim között szerepel az egészségügyi ellátás színvonalának emelése, a hozzáférhetőség javítása, valamint az egészségügyi dolgozók megbecsülésének erősítése. Fontos ügyemnek tekintem a Neumann János Egyetem fejlesztésének előmozdítását és a kapcsolódó beruházások átlátható lezárását.
2026-tól Kecskemét térségének (Bács 02) országgyűlési képviselője vagyok, egyben az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium Agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Molnár János