Ugrás a fő tartalomhoz
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

A térdeplőtől az operaszínpadig – Kállai Erzsébet énekművész szólóestje

 A térdeplőtől az operaszínpadig – pillanatképek az európai zenetörténetből
Kállai Erzsébet énekművész szólóestje


Zongorán közreműködik: Nemes Dóra
Zenetörténeti kommentár: Virág Barnabás
Térben és időben is széles spektrumot járhatnak be a zenés utazás résztvevői Kállai Erzsébet énekművész szólóestjén, Virág Barnabás idegenvezetésével. Barokk, klasszikus, romantikus és 20. századi népi imádság, magyar népdal, motettatétel és operaária egyaránt szerepel a programban. Az első állomás Kunszentmiklós és az egyetlen összefüggő kun nyelvi emlék, a Kun miatyánk. Télen talán még Velencében is jobb egy gondolánál a fűtött Teatro Lirico: 1709 decemberében itt került sor Händel Agrippinájának ősbemutatójára. A címszereplő áriáját követően nyugat felé, Milánóba vesszük az irányt, ahol 1773-ban Mozart a kasztrált énekes, Venanzio Rauzzini számára komponálta Exsultate jubilate c. motettáját. Richard Wagner előfutára, Carl Maria von Weber 1821-ben, Berlinben mutatta be A bűvös vadász c. munkáját, ami a német romantikus opera szimbolikus kezdőpontjává vált. Honvágy lesz úrrá azon, ki otthonától hosszan van távol. Hazatérünk hát, hogy Katona József, Egressy és Erkel munkája nyomán a Nemzetiben tanúi legyünk Melinda kétségbeesett könyörgésének: „Ölj meg engemet Bánk, oh ölj meg! Áldom én, ha lesújt a két karod...” Bartók Béla feldolgozásaival kanyarodunk át a 20. századba, s térünk vissza egyúttal az ősi magyar népzene világához. A kirándulást és a napot egy csángó esti ima zárja.
 
A térdeplőtől az operaszínpadig – Kállai Erzsébet énekművész szólóestje

További események

2025.06.19 16:30 - 17:30 Katona József Könyvtár

Sci-fi kedvelők találkozója

2025.06.21 15:00 - 16:00 Katona József Könyvtár

Robotika kicsiknek Sphero INDI kocsirobotokkal

2025.06.25 16:30 - 17:30 Katona József Könyvtár

Ars poetica - könyvtári versklub