Krízis és katarzis: a válságok lenyomatai a képzőművészetben

Ismeretterjesztő művészetszociológiai sorozat
Az ötrészes, havi rendszerességgel jelentkező sorozat azt vizsgálja, miként tükrözik a képzőművészet alkotásai az emberiség válsághelyzeteit – a járványokat és a halált, a háborúkat, a gazdasági kríziseket, a lakókörnyezet átalakulását vagy az ökológiai katasztrófákat. A beszélgetések során arra keressük a választ, hogyan határozza meg a társadalmi és intézményi környezet – a politika, a gazdaság, a vallás és a média – a művek létrejöttét és befogadását. Milyen funkciót tölt be a művészet a közösség életében? Hogyan változott a műalkotások jelentése és státusza a történelem során? A sorozat célja, hogy a válságok művészeti reprezentációin keresztül új nézőpontot kínáljon a művészet és a társadalom összefüggéseinek megértéséhez. A művészet nemcsak tükör, hanem tanú: segít megérteni, hogyan éltük túl a múlt válságait – és mit tanulhatunk belőlük ma.
Első rész ajánlója:
„Hogyan változott az emberi test jelentése a művészetben a középkortól napjainkig? A sorozat első részében a test ábrázolásán keresztül követjük végig a betegséghez, szenvedéshez és gyógyuláshoz fűződő viszonyunk alakulását.
A 15-16.században a test elsősorban az Istené, a közösségé: a betegség pedig büntetés, próbatétel (Giovanni di Paolo: A pestis allegóriája, 1437). A reneszánsz vége felé a szenvedés már személyes, emberi tapasztalat (Michelangelo: Rondanini Pietá, 1552-64). A 19. században a testet elbirtokolja az orvostudomány, a test pszichológiai, nemi, társadalmi konstrukcióvá válik (John Everett Millais: Ofélia, 1851-52). A művészet funkciója a rituálisból a reflexió és a kommunikáció irányába mozdul el. A modernizmusban a test az egyéni lét szenvedése (Francis Bacon: Alak hússal, 1954), ami a 20. század végére a társadalmi hatalom és az identitás tere lesz (Németh Ilona: Nőgyógyászati magánrendelő, 1997). A sebezhető húsból végül sejt, a szenvedésből mozgás (Drozdik Orshi: Sejtburjánzások, 2000-es évek), az egyéni vallomásból kollektív reflexió lesz. A 21. században a test már korántsem statikus, inkább folyamat, az élet és az anyag közvetlen megnyilvánulása.
A test ábrázolásának története így nemcsak a művészet, hanem az ember önmagához és közösségéhez fűződő viszonyának története is.”
Előadó: Dr. Virág Ágnes művészettörténész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adjunktusa, tudományos kutató.
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1044679631068033