Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Mészáros Marianna grafikus kiállítása

2024. október 8-án 17:00 órakor nyitja meg újra kapuit a Kecskeméti Városháza Galéria.
A helyszín a Kecskeméti Városháza Látogatóközpont interaktív állandó kiállítása
szomszédságában elsősorban időszaki tárlatoknak ad helyet. Októbertől kecskeméti, illetve a
városhoz kötődő művészek, tehetségek mutatkozhatnak be a nagyközönségnek. Első
alkalommal Mészáros Marianna grafikus, művésztanár Kecskemétről készült akvarelljeit
tekinthetik meg az érdeklődők.
A művésznő munkásságában a ’90-es évek vége óta különös súllyal szerepel a kecskeméti
téma, azaz Kecskemét épületei. Először tusrajzokat – melyekből naptár és képeslapmappa is
megjelent a Rotary Club gondozásában – majd szitanyomatokat, rézkarcokat, illetve
akrilfestményeket készített.
A kiállítás apropója az októberben megjelenő „Kecskemét, történetek, akvarellek” című
könyv, melyet Pajkó Andreával és Sárdi Barbarával közösen álmodott meg, s melyet a város
számára kedves, neves, vagy épp kevesek által ismert helyszíneiről, épületeiről készített
akvarelljei illusztrálnak.
A művész alkotásairól, munkásságáról bővebb információ a www.artbrigad.hu weboldalon
található.
Mészáros Marianna Kecskeméti akvarellek című kiállítása október 8. és november 12. között,
keddtől vasárnapig, 10:00 és 18:00 óra között látogatható a kecskeméti Városháza
földszintjén.
A belépés díjtalan!

Időpont
2024.10.08 17:00 - 2024.11.12 18:00
Helyszín
Mészáros Marianna grafikus kiállítása

További események

2024.11.29 14:00 - 2024.12.31 23:59 Főtér

Téli Csodaország - Kecskeméti Advent 2024

2024.12.06 11:00 - 2024.12.23 18:00 A Városháza

Magyar menyasszony tablókiállítás

2024.12.21 10:00 - 18:00 Katona József Könyvtár

Társasjáték klub