Ugrás a tartalomra
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Klubvezetői értekezlet 2024. február 2.


A Nemzetiségiek Háza Batthyány utcai konferenciatermében került sor az év első klubvezetői értekezletére.
Bárczy Zoltán elnökhelyettes ismertette a javasolt napirendet, amit a klubvezetők egyhangúlag elfogadtak.
Elsőként a nyugdíjasszövetség elnöksége nevében Kormányosné Makai Eszter elnök elismerő okleveleket adott át. Elismerésben részesült Lenkei Elekné Borbély Etelka, a Pacsirta Nyugdíjasklub volt vezetője, a Pacsirta Népdalkör megalapítója és Printschler Endréné Horváth Csilla, a Szentcsalád Plébánia Klub 15 év után most leköszönt vezetője áldozatos, tartalmas munkájáért, valamint a kecskeméti nyugdíjas közösségek közötti kapcsolatépítésben kifejtett eredményes tevékenységéért.
Több klub élén is változás történt a közelmúltban. A Szentcsalád Plébánia Klub vezetését Szilvási Katalin, a Napsugár Nyugdíjasklubét Boros Rozália vette át Bohács Ibolyától, akinek a munkáját virággal köszönte meg elnök asszony. A Pacsirta Nyugdíjasklub vezetését Szabó Józsefnétől átmenetileg Kovács Lászlóné veszi át.
Császár Cirill elnökhelyettes összegezte azon 27 klub beszámolója alapján a klubok 2023. évi munkáját, amelyek határidőre beküldték azt. Olyan pozitív példákat emelt ki az egyes klubok beszámolóiból, amelyek a többi klub számára is hasznosak lehetnek. A felmérés alapján bemutatta a klubok aktivitását a szövetség által szervezett rendezvényeken, amiből az elnökség feladata a következtetések levonása.
Kormányosné Makai Eszter elnök ismertette a szövetség 2023. évi munkáját, amit részletes pénzügyi tájékoztatóval is kiegészített.
Egy rövid kávészünet után a tanácskozás a korábban kiküldött 2024. évi munkaterv és naptári ütemterv megvitatásával és elfogadásával folytatódott. Kormányosné Makai Eszter elmondta, hogy a költségvetési támogatás jelentős csökkenése miatt a klubok támogatására is kevesebb jut, ezért feltétlenül szükséges a differenciálás. Ezek után sor került az aktualitás feladatok ismertetésére, számbavételére.
Az év első klubvezetői értekezlete konstruktív volt, nagyon jó hangulatban zajlott.


 

2024. február 21.