Ugrás a tartalomra

Kecskemét gazdasága

Kecskemét 1950 óta Bács-Kiskun megye székhelye, jelenleg több mint 110 ezer lakosa van. A város központi földrajzi elhelyezkedéséből adódó előnyét az 1960-as évektől tudatosan állította fejlődése szolgálatába. Nagyipara annak idején az élelmiszer-feldolgozásra (konzervipar, szeszfőzés, malomipar) épült.

Napjainkban Kecskemét csillagának gyors emelkedését a gazdasági élet egén a Daimler megjelenésétől szokás számítani. Való igaz, hogy a nagyberuházás lökést adott térségnek: többezer új munkahelyet teremtett, csökkentve a munkanélküliséget. Megnyitotta a fejlődés lehetőségét a magyar kis- és középvállalkozások előtt, és új impulzusokat adott a jövő generációk képzésének.

A konszern első közép-európai beruházása azonban nem valaminek a kezdete, hanem egy Kecskeméten elkezdett munka mérföldköve. A Mercedes az egyik – igaz, a legkarakteresebb – bizonyítéka annak, hogy jó utat választott a város vezetése, amikor több mint egy évtizeddel ezelőtt gyökeresen megújította Kecskemét gazdasági berendezkedését.

A megyeszékhely ipara azonban nem csak a Mercedesről szól. Számos beszállítójuk mellett a városban és a kecskeméti ipari parkokban megannyi külföldi, nemzetközi színtéren is elismert, valamint a hazai iparban is számontartott cég működik. A városvezetés célja, hogy a már megteremtett gazdasági környezetben az évtizedek óta itt működő külföldi és hazai befektetőknek, illetve a jövőben betelepülő cégeknek egyaránt megfelelő feltételeket biztosítson a sikeres működéshez.

Az ipar fejlődéséhez természetesen elengedhetetlen a megfelelő számú és magas szinten képzett szakember is. Ebben nyújt a legmagasabb szinten segítséget helyben a vállalkozásoknak a Neumann János Egyetem, ahol hazai és nemzetközi mércével mérve is versenyképesen, a legkorszerűbb eszközök és módszerek alkalmazásával zajlik a duális oktatás. Emellett a Kecskeméti Szakképzési Centrumban a munkaerőpiac igényeinek és a munkavállalók elvárásainak megfelelő duális szakképesítés megszerzésére való felkészítés zajlik, tíz tagintézményben.

(Fotó: Banczik Róbert – KÉSZ Kft.)

Kecskeméti fejlesztések

Kecskeméti fejlesztések

GYERTEK KECSKEMÉTRE!

Kecskemét legfrissebb turisztikai kisfilmje