Ugrás a tartalomra
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Szövetségünk megtartotta éves küldöttgyűlését 2024. március 22.


Szövetségünk 2024. március 22-én a Batthyány utcai Nemzetiségek Háza tanácstermében tartotta küldöttgyűlését, ahol az 57 küldöttből 52 fő volt jelen.

Elöljáróban Kormányosné Makai Eszter elnök megemlékezett Tóth Ferencről, a Kada Elek Nyugdíjasklub februárban elhunyt vezetőjéről. A résztvevők néma felállással tisztelegtek emléke előtt.

A tiszteletadást követően napirend szerint folytatódott a küldöttgyűlés munkája. A küldöttek a meghívóval együtt megkapták az egyes napirendi pontok anyagát is, így Kormányosné Makai Eszter elnök csak rövid kiegészítést tett azokhoz. Elmondta, hogy az egyik kiemelt cél a szövetség ismertségének növelése volt. Ezt sikerült elérni, amit a tartalmas és színvonalas munkáról szóló számos pozitív visszajelzés igazol. Köszönetet mondott a klubok és az elnökség áldozatos munkájáért, majd egy bemutató segítségével felelevenítette az elmúlt év legfontosabb eseményeit.

Udvari Etelka, a felügyelőbizottság elnöke megerősítette, hogy a gazdálkodás felelősségteljes és takarékos volt, a jelentés összhangban áll az Országos Bírói Hivatalnak megküldött beszámolóval.

Kormányosné Makai Eszter elnök a 2024. évi munkatervhez kapcsolódó költségvetési tervhez hozzáfűzte, hogy 2024-ben még inkább takarékos gazdálkodásra lesz szükség: 20%-kal csökkent önkormányzati támogatás és növekvő költségek mellett kell a kitűzött feladatokat végrehajtani. Ennek ellenére a klubokat most is támogatni kívánja az elnökség, de a tavalyi létszámarányos támogatás helyett differenciáltan.

A küldöttek a 2023. évi munkáról szóló beszámolót és a felügyelőbizottság jelentését egy tartózkodással, míg a 2024. évi munka-és költségvetési tervet egyhangúlag elfogadták.

Személyi kérdésben is döntött a küldöttgyűlés. Az elnökségi tagságáról lemondott Kovács Antal helyett a küldöttek egyhangúlag Gyalainé Nagy Évát, a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Klubja vezetőjét választották meg. Éva fő feladata a sportrendezvények szervezése lesz.

A Kada Elek Nyugdíjasklub tagjai – a klubvezető halála miatt megüresedett tisztségre – Galgóczy Zsolt közművelődési szakembert választották meg.

Az aktualitások bejelentése után pogácsa, kávé és ásványvíz mellett jó hangulatban folytatódott a gyűlés nem hivatalos része.

Csatolmányok
 
  1. melléklet: Meghívó
  2. melléklet: Beszámoló a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség 2023-ban végzett munkájáról
  3. melléklet: Kecskeméti Nyugdíjasszövetség 2023_az év történései képekben
  4. melléklet: 2023. évi pénzügyi elszámolás
  5. melléklet: A felügyelőbizottság jelentése a nyugdíjasszövetség 2023. évi munkájáról
  6. melléklet: A Kecskeméti Nyugdíjasszövetség 2024. évi munkaterve
  7. melléklet: 2024. évi programok naptári ütemterve
  8. melléklet: 2024. évi költségvetési tervezet 
 


 

2024. április 4.