A Nyugdíjas Civil Kerekasztal a XIII. Városi Civil Korzón 2020. szeptember 8.
A Városi Civil Kerekasztal 2020. szeptember 8-án, kedd délután a Szent István-szobor mellett rendezte meg a XIII. Városi Civil Korzót, melyen a Nyugdíjas Civil Kerekasztal is bemutatkozott.
A rendezvény kezdetén együttműködési megállapodást írt alá Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Rigóné Kiss Éva, a Városi Civil Kerekasztal soros elnöke.
A megnyitó után egy non-stop műsorfolyam kezdődött, melyben a Pacsirta Népdalkör, Halasi László énekes, a Hírös Barackvirág Tánccsoport, a Műkertvárosi Nyugdíjas Klub Gyöngyvirág Énekkara és a Szenior örömtánc Klub is szórakoztatta a közönséget, melynek soraiban igen szép számmal voltak nyugdíjasok is.
Az egyes műsorszámok közötti szünetben Probojáczné Túri Éva elnökhelyettes mutatta be a nyugdíjas szövetség által szervezett programokat, a klubokban folyó igen sokszínű munkát.
A műsorok alatt szépszámú érdeklődő kereste fel standunkat, ahol beszélgetés, szóbeli tájékoztatás mellett gazdag fotóanyag segítségével ismerhették meg klubjaink rendkívül színes életét. A tavalyi korzón nagy sikert aratott „zsíros kenyér party” most is nagyon kedvező fogadtatásra talált.
A rendezvény kezdetén elnökünk, Szalókiné dr. Kis Katalin interjút adott a Kecskeméti Televíziónak, melyet még az aznapi adásban láthattak a nézők (a videó a linkek között szerepel).
Egy nagyon tartalmas, szórakoztató, a közösségi érzést erősítő délutánt tudhattunk magunk mögött. A Nyugdíjas Civil Kerekasztal többrétű, sok érdeklődőt vonzó bemutatkozásával reményeink szerint sikerült felkelteni a friss nyugdíjasok és a nyugdíj előtt állók érdeklődését is a klubélet iránt. Köszönet a szervezőknek, a fellépőknek és a rendezvényen közreműködőknek
Az alábbi linkek, valamint Kiss Sándor és Farkas László fotói megtekintésével felelevenítheti minden résztvevő a korzó emlékeit, de akik nem voltak jelen, azok is átérezhetik a rendezvény igen jó hangulatát.
https://hiros.hu/hirek/izelitot-nyujtanak-a-varos-civil-eletebol----videoval (a videóban az Elnök Asszonnyal készített interjú is látható/hallható)
https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/termenyaldas-is-volt-a-varosi-civil-korzon-2972258/
https://keol.hu/kecskemet-bacs/termenyaldast-es-a-magyarok-kenyere-program-zaroesemenyet-tartottak-kecskemet-foteren
https://hiros.hu/hirek/magyarok-kenyere---1000-tonna-gabonat-adomanyoztak-a-gazdak

2020. október 13.