Ugrás a tartalomra
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

A költészet napját ünnepeltük 2023. április 14.

Szövetségünk évről évre megrendezi a költészet napjához kapcsolódóan a versmondó találkozót, melyre várja a város nyugdíjasait.
 
A mostani alkalommal körünkben üdvözölhettük Lévai Jánosné tanácsnok asszonyt, aki szíves szavakkal köszöntötte a közönséget, kifejezve abbéli véleményét, hogy az életkor nem lehet akadálya az örömet adó tevékenységeknek.
 
Egy verssel köszöntöttük Probojáczné Túri Évát, aki hosszú időn keresztül szervezte a versmondó találkozót, de egészségi állapota miatt már nem tudta vállalni a folytatást.
 
Ezt követően – a generációk közötti együttműködés jegyében − a Katedra Művészeti Középiskola diákjai kedveskedtek egy Petőfiről összeállított műsorral. Felkészítő tanáruk, Papné Csaplár Krisztina dicséretes munkáját és a diákok nagyszerű előadását elnökünk, Kormányosné Makai Eszter köszönte meg.
 
A 18 versmondó előadását háromtagú szakmai zsűri értékelte. Tagjai: Hegedűs Zoltán Jászai Mari-díjas színész, a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja, Lángné Nagy Mária, a nyugdíjasszövetség elnökhelyettese és Császár Cirillné nyugalmazott magyartanár, aki a zsűri elnökeként véleményt formált a produkciókról. Értékelésében kiemelte, hogy nagyon jó volt a szavalók versválasztása, törekedtek a közönséggel való kontaktus fenntartására, szép, érthető volt a megszólalásuk. Kitért arra is, hogy örült a Madách Imre-vers – egyáltalán nem szokványos – választásának, hiszen e nagy formátumú művészünket egykönyves szerzőként tartja nyilván a közvélemény, holott lírikusként is kiváló volt.
 
Ezután valamennyi szavalónak emléklapot adott át Lévai Jánosné, majd az első 3 helyezett oklevelet és könyvjutalmat kapott. Név szerint:
I. Mészárosné Boros Ilona (Senior Klub)
II. Tóth Jánosné (Gyöngyvirág Nyugdíjasklub)
III. Bozóki Jánosné (Hírös Város Klub)
A zsűri különdíját a 99 éves Bihal Andrásné (SION Nyugdíjasklub) kapta, amit a közönség lelkes tapssal fogadott.
 
Évek óta a versmondó találkozóval párhuzamosan VersVarázs néven online vetélkedőt is szervez a szövetség. Ebben az esztendőben Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulóját ünnepeljük, és 100 éve látta meg a napvilágot Kormos István. Így az ő munkásságuk adta a 100 pontos feladatlap kérdéseinek az alapját. A kutatás sikerességét mutatta, hogy a 25 megoldásból 90% alatti teljesítmény nem volt, s három fő 100 pontot szerzett. A feladatok megoldóinak Kormányosné Makai Eszter elnök adta át az emléklapot és az ajándékot, s zárásként megköszönte a zsűri munkáját és a szép számú közönség érdeklődését.
 
                                                       
Lejegyzte: Juhászné Balasi Franciska
 
 
A versmondó találkozót és a VersVarázs vetélkedőt Juhászné Balasi Franciska elnökségi tag szervezte. A szövetség elnöksége köszöni Franciska áldozatos munkáját.
 
Az eseményről a helyi média is tudósított:

https://hiros.hu/iden-is-nagy-sikere-volt-a-kolteszet.../
https://www.youtube.com/watch?v=5QsmWiLJgcc&t=471s 7:38-tól
https://keol.hu/.../kolteszetnapi-versmondo-talalkozot...
https://www.baon.hu/.../versmondo-talalkozot-rendezett.../18
 


 

2023. április 25.