Generációk juniálisa 2023. június 17.
2023. június 17-én a 37 nyugdíjas közösséget összefogó Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége újszerű kezdeményezéseként, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a több száz embert megmozgató pikniket azzal a céllal, hogy Kecskemét nyugdíjas és nem nyugdíjas közösségei találkozhassanak egymással, és minél többen bepillantást nyerhessenek a városi nyugdíjas klubok változatos életébe.
A résztvevőket Kormányosné Makai Eszter, szövetségünk elnöke mellett köszöntötte Meskó László a NYOSZ elnöke, dr. Szeberényi Gyula Tamás térségünk országgyűlési képviselője és Lévai Jánosné tanácsnok, önkormányzati képviselő is.
A Benkó Zoltán Szabadidőközpont füves-fás, tóparti területe ideális helyszíne volt a szabadtéri rendezvénynek, amely 10 órakor a „Séta az egészségért!” programmal vette kezdetét.
A csaknem 1 kilométeres sétát szép természeti környezetben közel 180-an tették meg egy rövid, jókedvre hangoló örömtáncos bemelegítés után. A délelőtt a séta mellett a sárkányhajózásé, a nordic walkingé és a sütés-főzésé volt. Finomabbnál finomabb ételek készültek a bográcsokban, de volt olyan nyugdíjas közösség is, aki zsíros kenyérrel vagy helyben sütött lángossal kínálta meg tagjait és a tevékenységük iránt érdeklődőket.
A juniális nem csak nevében hirdette a korosztályok közötti összefogást, hiszen a számos együttműködő és segítő közül az egyik a Kecskeméti Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat volt. A fiatalok igen komoly színpadi műsorral köszöntötték a juniális résztvevőit.
A délután a színpadi, a családi és az egészségügyi és tájékoztató programoké volt. Folyamatos volt az érdeklődés a tájékoztató sátrakban, ahol vércukor- és koleszterinmérés, hallásvizsgálat, gyógycipő méretvétel, dietetikai és egészségügyi tanácsadás, Memóriapont, Gondosóra regisztráció várta az érdeklődőket. A családoknak, a gyerekeknek a Virgonckodó játszópark fajátékai mellett szabadtéri játékok, arcfestés, bábelőadás, és a tagszervezeteink által megtervezett és vezetett kézműves foglalkozások biztosítottak élménydús kikapcsolódást.
A színpadon egymást váltották a fellépők, a nyugdíjas klubjaink válogatott előadói és Gáspár Dávid mellett a Fantasy Dance, a Grapevine és a Kecskemét Táncegyüttes táncosai is színpadra léptek. A Generációk juniálisának programsorozatát Komonyi Zsuzsi koncertje koronázta meg.
A változatos és színvonalas programokat felvonultató juniálison a 2 évestől a 102 évesig mindenki találhatott kedvére való programot. A rendezvény sikere és rendkívül pozitív visszhangja is bizonyította, hogy akik több generációval is szót tudnak érteni, és minőségi időt tudnak együtt tölteni a családon belül és tágabb környezetükben egyaránt, azok sokáig fiatalok maradnak.
Szöveg: Lángné Nagy Mária
Képek: Becsei Noel, Lángné Nagy Mária, Szamler Roland
A rendezvényről a helyi média is tudósított:
https://www.youtube.com/watch?v=6v0sO_Y9g3M
https://hiros.hu/generaciok-junialisat-tartottak-a-szabadido-kozpontban/
https://keol.hu/kecskemet-bacs/generaciok-junialisat-tartottak-a-benko-zoltan-szabadidokozpontban
https://www.baon.hu/helyi-kozelet/2023/06/vidam-hangulat-jellemezte-a-kecskemeti-nyugdijas-junialist-galeriaval
2023. június 17.