Ugrás a tartalomra
Ugrás a fő tartalomhoz
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

MOZDULJ! sportvetélkedő 2023. május 26.


A Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége 29. alkalommal rendezte meg a MOZDULJ! elnevezésű sportvetélkedőt. Az esemény helyszíne ezúttal a Messzi István Sportcsarnok volt.
A hivatalos kezdésnél már jóval korábban gyülekeztek a csapatok és a szépszámú szurkoló tábor. A lelkes segítők 272 főt regisztráltak.
A vetélkedő kezdete előtt a Kecskeméti Repülő és Vívó Sportegyesület versenyzőinek bemutatóját tekinthették meg nyugdíjasaink Almási Balázs edző vezetésével.
A jelenlévőket Kovács Antal, a szövetség sportfelelőse köszöntötte, majd dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő nyitotta meg a rendezvényt. Örömét fejezte ki a sok aktív, sportolni, egészségüket megóvni vágyó nyugdíjas láttán. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Jánosi István sportért felelős tanácsnok, önkormányzati képviselő, Szamler László önkormányzati képviselő és dr. Tiba István, szövetségünk volt elnöke is.
Kormányosné Makai Eszter, a nyugdíjasszövetség elnöke tolmácsolta Probojáczné Túri Éva volt elnökhelyettes üdvözletét, aki a MOZDULJ! programok életre hívása mellett hosszú időn át szervezte is azokat. Bár egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni, a feladatokat most is ő állította össze, s tanácsaival segítette a versenyszámok technikai részleteit bemutató és levezénylő Halasi Gábort. Köszönjük, s minden jót kívánunk Évának.
A versenyre 24 nyolcfős csapat nevezett, akik – a szurkolók hangos biztatása közepette – váltóversenyben, három ügyességi játékban mérték össze tudásukat. A verseny lebonyolítását a sportegyesület versenyző diákjai segítették.
Bár a verseny mottója „Nem a győzelem, a részvétel a fontos.”, a csapatok részéről mégis igény van teljesítményük értékelésére. A három feladat összesített teljesítési ideje alapján első helyezett lett a Szenior Örömtánc Klub csapata. Második helyezést ért el a Hunyadivárosi Nyugdíjasklub 2. csapata, míg a bronzérem a Béke Szigete Nyugdíjasklub 1. csapatához került. Az esemény zárásakor a vetélkedő csapatok az emléklap mellett kisebb ajándékcsomagot kaptak, míg az 1-3. helyezettek egy-egy kupát is hazavihettek.
Elmondhatjuk, hogy nyugdíjasaink egy önfeledt, játékos, vidám délelőttöt töltöttek el együtt. A rendezvény a mozgás, a sport örömet adó élménye mellett hozzájárult a közösségépítéshez is.
Köszönjük a klubvezetőknek a csapatok megszervezését, a versenyzőknek a részvételt és az aktivitást. Köszönjük a Hírös Sport Nonprofit Kft. vezetőinek a hely biztosítását, a sportegyesületnek a látványos bemutatót, a nyugdíjasszövetség vezetőinek a verseny megszervezését és lebonyolítását, a rendezőgárdának és a diákoknak a segítséget, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának az anyagi támogatást.

A vetélkedőről a helyi média is tudósított:

https://www.baon.hu/helyi-kozelet/2023/05/ismet-egyutt-mozdultak-a-nyugdijasok-kecskemeten-galeriaval-videoval
https://hiros.hu/mozdulj-sportvetelkedo-39-alkalommal/
https://keol.hu/kecskemet-bacs/mozdulj-nyugdijasok-sportvetelkedoje-a-messzi-istvan-sportcsarnokban-2023
https://www.youtube.com/watch?v=cLfzsuLxshk         15:45-től
 
 

 

2023. május 31.