Ugrás a tartalomra
Ugrás a fő tartalomhoz
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

HIRDETMÉNY - Kecskemét Megyei Jogú Város településképének védelméről szóló 16/2017. (IX.21.) rendelete módosításának tervezete - 2025. évi partnerségi véleményezés

 
HIRDETMÉNY
 
Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a településkép védelme és alakítása érdekében a 2017. évben megalkotta Kecskemét megyei jogú város településképének védelméről szóló 16/2017. (IX.21.) rendeletét, melyben meghatározta a településképi követelményeket, a helyi védelem tárgyát és szabályait, az önkormányzati támogatási és ösztönző rendszert, valamint a településkép védelmének eszközeit.
 
Az építésügyre vonatkozó és ezen belül a településkép-védelmi, országos szintű jogszabályok a közelmúltban jelentősen módosultak. A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 2024. október 1-én hatályba lépett módosítása, valamint a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) módosítása az önkormányzat településképi rendeletére hatással van. A jogharmonizáció érdekében a rendelet szövegében szükséges módosításokat elvégezni.
 
Ennek megfelelően Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése döntött a településképi rendelet módosításának megindításáról. Ezt követően a rendelet-tervezet elkészült, melyet a Korm. rendelet 59. § (1) bekezdés b) pontjának megfelelően partnerségi véleményezésre bocsájtok a helyi partnerségi egyeztetés szabályairól szóló Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2022. (X. 13.) önkormányzati rendelete szerint a partnerek számára.
 
A rendelet módosításának elkészült tervezete az alábbi linken érhető el:
 
www.kecskemet.hu/uploads/tkrmod25vel.zip
 
A partnerek észrevételeiket a 2025. szeptember 3-ig írásban tehetik meg, elektronikus úton a varostervezes@kecskemet.hu email-címen. A javaslatokat az erre a célra rendszeresített véleményezési űrlapon tudják megtenni, mely szerkeszthető formában a fenti linken elérhető.
 
A fentieken túl a partner véleményének megismerése céljából lakossági fórumot hív össze, melynek időpontja és helyszíne:              2025. augusztus 25. 16:30, Kecskemét, Kossuth tér 1. szám 1. emelet. 2. terem. A lakossági fórumon is megismertetik a településképi rendelet tervezetének tartalmát, a lényeges változásokat, és lehetőségük lesz a megjelent partnereknek észrevételeik és javaslataik elmondására.
 
Kecskemét, 2025. augusztus 15.
 
                                                                                                          Szemereyné Dr. Pataki Klaudia
                                                                                                                              polgármester
 
 
 
 

2025. augusztus 19.