Ugrás a tartalomra
Ugrás a fő tartalomhoz
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság

Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság

Nyilvántartás a helyi földbizottságról és annak tagjairól

Nyilvántartás a helyi földbizottságról és annak tagjairól

Telepekről vezetett nyilvántartás

2013. február 28-án lépett hatályba a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet, melynek 8. § (1) bekezdése alapján „a jegyző a telepet – telepengedély-köteles tevékenység esetében a telepengedély megadásával egyidejűleg, bejelentés-köteles tevékenység esetében a (2) bekezdésben meghatározott feltétel fennállásának vizsgálatát követően haladéktalanul – a 6. melléklet szerint vezetett nyilvántartásba veszi. A jegyző az általa vezetett nyilvántartást az interneten közzéteszi”.

Kecskemét Megyei Jogú Város külső védelmi terve

Kecskemét Megyei Jogú Város külső védelmi terve
 

Helyi Választási Bizottság ülései, határozatai

Helyi Választási Bizottság ülései, határozatai

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló szabályzata

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről szóló szabályzata
 

A választási iroda elérhetőségei

A választási iroda elérhetőségei