Ugrás a tartalomra
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Piros Ildikó

Piros Ildikó 1947. december 23-án született Kecskeméten. Szülővárosában érettségizett a Bányai Júlia Gimnáziumban, majd elsőre felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

 

1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályába járt, többek között Kern Andrással, Sunyovszky Szilviával és Verebes Istvánnal.

 

37 éven át, 2007-ig, a Madách Színház színművésze, 2007-2012 között a Soproni Petőfi Színház társulatának, majd 3 évig a József Attila Színház tagja, 2010-től a Turay Ida Színházban is játszik.

 

Piros Ildikó színésznő számtalan színházi darabban játszott országszerte, szinte nincsen olyan karakter, amit nem formált meg.

2000-2014 között a Magyar Táncművészeti Főiskola színészi játék tanára, a főiskola docense. 17-18 éves válogatott gyerekeket tanított.

 

Számtalan játékfilmben és TV filmben is szerepelt: pl. A veréb is madár, Lila akác, A fekete város, Rózsa Sándor, III. Béla, Othello, Széchenyi napjai stb.

Az egyik legsikeresebb filmje: Szabó Magda: Abigél (1978), ahol Zsuzsannát alakította.

Kitüntetései:

Jászai Mari díj (1983)

-        Déryné-díj (1993)

-        Legjobb női alakítás díja (1997)

-        Érdemes művész (2003)

-        Kossuth díj (2012)

-        Tolnay Klári emlékérem (2014)

Édesanyját gyakran látogatta meg Kecskeméten, utazásai közben is tanulta szerepeit. Szoros, baráti kapcsolatot tart volt osztálytársaival. Ha hívják, szívesen jön pl. önálló estet tartani szülővárosába. Tagja a Máltai Szeretetszolgálat által alapított Rózsahölgyek Társaságának. Tartott önálló estet a Katona József Könyvtárban, több alkalommal fellépett a Hírös Agóra színpadán is.

Nagy példaképe Tolnai Klári és Szabó Magda, akinek intelmét nagyon komolyan vette. „A nyelvre nagyon vigyázzatok, mert különben Isten ledob a tenyeréről."

Jelenleg is azon az úton jár, amin Kecskemétről elindult - és ezt nem adja föl.

Kecskemét város polgárai, szeretett közönsége szívébe fogadta Piros Ildikót, hiszen városunkban „itthon" érzi magát.

2017-ben Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése sokoldalú, nagysikerű művészi pályafutása, a város népszerűsítése, jó hírének öregbítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Piros Ildikónak a Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára kitüntető címet adományozta.

2019. november 8.