Ugrás a tartalomra
Keresés

Hozzájárulok hogy az adataimat hírlevél küldés céljából felhasználják. Elfogadom az adatkezelés tájékoztatót!

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Kevesen tudják, de Kecskemét a hivatásos magyar színjátszás bölcsője, hiszen itt született Kelemen László, aki az 1790-ben alapított első magyar színtársulat igazgatója volt, társulata első ízben egy helyi vendéglő udvarán mutatkozott be.

A XIX. századtól folyamatossá válnak a színielőadások, és Katona József, aki ifjú korában maga is kacérkodott a színjátszással, immár Kecskemét főügyészeként 1826-ban kezdeményezte, hogy legyen a városnak állandó játszóhelye. 70 évet kellett várni, míg 1896-ban a millenium évében végre elkészült a neves bécsi építészek Helmer és Fellner tervei alapján a város neobarokk, eklektikus stílusú színházépülete, mely nagy hasonlóságot mutat a szintén az osztrák urak által tervezett budapesti Vígszínházzal. Az épület homlokzatán Katona József és Kisfaludy Károly mellszobrait helyzeték el. Az ünnepélyes megnyitón természetesen Katona József Bánk bánját mutatták be, nem kisebb színészekkel, mint Jászai Mari és Márkus Emília. A Juhász Gyula által „ékszerdoboznak” nevezett gyönyörű épületben számos ismert filmet forgattak – így többek között itt készültek a Mephisto, Az operaház fantomja, a Te rongyos élet és a Csodálatos Júlia egyes jelenetei.

A teátrumban hosszú évek óta folyó magas színvonalú munka elismeréseként 2019-ben nemzeti színházzá minősítették.

További előadóhelyek:

KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ (Hírös Város Turisztikai Központ)

6000 Kecskemét, Rákóczi út 15.

RUSZT JÓZSEF STÚDIÓSZÍNHÁZ

Kecskemét, Katona József tér 10.