Ugrás a tartalomra

A Városháza

Kecskemét büszkesége a „tündérpalota” névvel is illetett Városháza, amely Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján épült 1893-1897 között. Pályázatuk címe: „Sem magasság, sem mélység nem rettent” a város jelmondata. A „hírös város” főterén uralkodó impozáns épület összetett stílusában a francia reneszánsz, az angol kortárs építészet és a felvidéki pártázatos reneszánsz vegyül a magyar szecessziós stílussal. A magyar népművészet kincsestára szolgált alapul a díszítőelemek kialakításakor. Fontos szerepet kapott az épületkerámia, amelyből mindjárt a legjobbat használták fel; a tetőcserepek és a díszítőbetétek majolikái és pirogránit elemei mind a Zsolnay gyárban készültek. A belső terek díszítésére a kor legjelentősebb művészeit kérték fel. A díszítőfestést Götz Adolf, az üvegablakokat Kraztmann Ede, a Díszterem falfestményeit Székely Bertalan készítette, aki a két oldalfalon a pusztaszeri Vérszerződés, illetve Ferencz József 1867. évi koronázási jelenetét festette meg. A terem további falain nemzetünk történelmének legnagyobb alakjai tűnnek fel. A lenyűgöző szépségű Díszterem a városi közgyűlés üléseinek, hazai és nemzetközi konferenciáknak, esküvőknek és ünnepélyes fogadásoknak helyszíne. A terem korabeli berendezésének minden egyes darabja kézművesipari munkával készült. A Lechner által teremtett „modern és magyaros” stílus egyik első remeke a kecskeméti Városháza, amelynek nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő jelentőségét igazolja, hogy a mester későbbi épületeivel együtt felkerült az Unesco Világörökség várományosi listájára.

A Városháza falain belül található továbbá a városi Levéltár, amely Kecskemét legrégebbi iratait őrzi. További infó itt: http://mnl.gov.hu/bkml

Harangjáték:

Az épület homlokzatának közepén elhelyezkedő harangjátékot 1982-ben, Kodály Zoltán születésének 100. évfordulójára rendelte meg az akkori városvezetés, amely azóta minden nappali órában megszólal. 

Kecskeméti Városháza harangjáték dalai és időpontja

7:00, 8:00, 9:00, 10:00, 11:00     Szignál: Kecskemét is kiállítja (toborzódal)

12:05     Kodály: Bécsi harangjáték, Kodály: Toborzó, Erkel: Palotás

13:00, 14:00, 15:00, 16:00, 17:00             Szignál: Kecskemét is kiállítja (toborzódal)

18:05     Händel: Vízizene, Beethoven: Örömóda, Mozart: Varázsfuvola

19:00     Szignál: Kecskemét is kiállítja (toborzódal)

20:00     Lement a nap... Csillagok, csillagok... Erdő mellett... (népdalok)

Nyitvatartás:

A Díszterem a Városháza fejújítási munkálatai miatt jelenleg nem látogatható.

Kapcsolat:

6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.
Telefon: +36 76 513-513
E-mail: gondnoksag@kecskemet.hu (Díszterem látogatás)
web: www.kecskemet.hu

Nyitvatartás:

A Díszterem a Városháza fejújítási munkálatai miatt jelenleg nem látogatható. 

Kecskeméti fejlesztések

Kecskeméti fejlesztések

GYERTEK KECSKEMÉTRE!

Kecskemét legfrissebb turisztikai kisfilmje